Az arc értágulatai eltüntethetők

Szerző: Szimpatika
Az arc középső területein értágulatokkal, esetleg gyulladt csomókkal jelentkező bőrbetegség a rosacea. A panaszok napfény hatására rendszerint rosszabbodnak, így a nyári időszakban még nagyobb gondot kell fordítanunk a tünetek kezelésére. Dr. Sepa György, az Oxygen Medical érsebésze az eltávolítás kíméletes lehetőségéről beszélt.

Nőknél gyakoribb

A rosacea megjelenésében az örökletes tényezők mellett a hormonális változások is fontos szerepet játaszanak, így nőknél gyakrabban jelentkeznek az arcon a piros erecskék. Az első tünetek gyakran a menopauza időszakában mutatkoznak, bár az erre hajlamos nőknél akár jóval előbb is megjelenhetnek. A tünetek gyakran összefüggnek gyomor-bélrendszeri betegségekkel, de a rosacea hátterében állhat a vérnyomás ingadozása, vagy akár az értágulatot fokozó élelmiszerek gyakori és túlzott fogyasztása is.

A betegség lefolyása során a kezdetben enyhe panaszok egyre fokozódnak. A klinikai képnek megfelelően három stádiumot különböztethetünk meg. Először az arcon jelentkezik bőrpír, amely eleinte néhány percig tartó arcpirulással, melegségérzettel jár, később azonban tartósan megmaradó értágulatok észlelhetők. A következő fázisban a bőrpír és az értágulatok mellett az orcákon, orron, állon, illetve a homlokon gyulladt, gennyes csomók is megjelennek, melyek a nyak bőrén és a szem környékén is előfordulhatnak. Néhány év vagy évtized után kialakulhat a betegség harmadik stádiumára jellemző tünet: a sűrű csoportokban elhelyezkedő csomók, melyek összefüggővé vállhatnak. Főként férfiaknál az arc egyes részein – jellemzően az orr vagy az áll területén – faggyúmirigy- és kötőszöveti burjánzás jelentkezik, így alakul ki a rhynophyma, amely a karfiolszerűen megvastagodott bőrt és daganatszerű elváltozást jelent.


Életmóddal befolyásolható

A rosacea kezelésének terápiája a kiserek falának erősítésére, s ezzel párhuzamosan az értágító tényezők kerülésére épül. Gyulladásos fázisban nyugtató, fertőtlenítő hatású készítményeket kell alkalmazni helyileg és szükség szerint belső kezelésként is. Fontos a tüneteket kiváltó, vagy azokat súlyosbító betegségek kezelése is.

A tünetek fellángolását megfelelő diétával, bizonyos életmódbeli tanácsok megtartásával és a rosaceás bőr ápolására kifejlesztett kozmetikumok alkalmazásával is megelőzhetjük. Javasolt a vérbőséget, kipirulást okozó élelmiszerek, italok kerülése: az alkohol, illetve a forró, erős vagy erősen fűszerezett ételek fogyasztása nem ajánlott. 

Mivel a napfény szintén provokáló hatású, már az első napsugarak megjelenésétől magas faktorszámú fényvédő krémmel kell óvni a bőrt. A szaunázás a vérbőséget fokozó hatása miatt szintén kerülendő. A rosaceás bőr ápolására ideálisak az olyan összetevőket tartalmazó illatanyag- és színezékmentes készítmények, melyek a hidratáló hatáson túl védik és erősítik a véredények falait, csökkentik a bőr kipirosodását, és védelmet nyújtanak a napsugarak káros hatásaival szemben.


Rádiófrekvenciával eltüntethető

A rosacea kezelése a radiófrekvenciás (RF) kezelés esetében a termokoaguláció elvén alapul. A vékony tűn keresztül alkalmazott nagyfrekvenciájú rezgés által kiváltott hőhatás roncsolja a kapilláris erek falát és azok tartalmát is: a kezelt érfal összezáródik, a benne lévő vér hirtelen megalvad, sejtjei szétesnek. A termokoaguláció pontosan ellenőrzött és irányított energiát használ, amely csak a célszövetre van hatással, de megvédi az azt körülvevő szöveteket. A beavatkozás után így nem tapasztalható égés, bőrelhalás vagy pigmentáció, az eredmény pedig már 1-2 nap múlva jól látható. A klinikai vizsgálat 90 százalék feletti hatékonyságot igazolt, mely kiemelkedően magas a kis átmérőjű erek kezelésében. 

„Az eljárás szinte fájdalommentes, érzéstelenítést nem igényel, bármely testrészen elvégezhető, és kiemelkedően hatásos az arcon található érelváltozások kezelésére. Bármely bőrtípushoz használható, az erek alakja és színe is lényegtelen” – ismerteti dr. Sepa György. A kezelés után néhány napig az esetek egy részében bőrvörösség, piros folt alakulhat ki, érzékeny bőr esetén néhány órára kis hólyagok jelenhetnek meg, de ezek később nyomtalanul elmúlnak. A kezelt területen mikrohegek képződhetnek (kis horzsolásszerű pontok formájában), ezek fokozatosan elhalványodnak, majd 4-12 hét alatt szintén nyomtalanul eltűnnek.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy a rádiófrekvenciás kezelés ellenjavallt nikkel-allergia, terhesség, pacemaker viselése, fertőző bőrbetegségek jelenléte esetén. Ezek meglétéről, illetve az optimális eljárás kiválasztásáról minden alkalommal személyes konzultáció alapján dönthet a szakorvos.

forrás: https://www.orvostkeresek.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!