A vaspótlás segíthet a koraszülés és a szülés utáni depresszió megelőzésében

Szerző: Szimpatika
A vas elengedhetetlenül szükséges mind az anyai, mind a magzati vérképzéshez. A vashiány ugyanis vérszegénységet, a vérszegénység pedig nemcsak levertséget, fáradékonyságot, hanem a baba esetében oxigénhiányt is okozhat. A vashiány kockázatairól és a pótlás lehetőségeiről egy részletes tudástár, a www.vashiany.com honlap segítségével tájékozódhatnak minden fontos tudnivalóról az érintettek.

Ma Magyarországon minden harmadik terhes nő vashiányos vérszegénységben szenved. A vaspótlás különösen fontos ebben az életszakaszban, hiszen a vas szükséges mind az anyai, mind a magzati vérképzéshez.


Ha az anyánál vérszegénység alakul ki, ez a magzati oxigén hiányához vezethet, mely súlyos magzati károsodás okozója lehet. A vérszegénység elsősorban az idegrendszeri fejlődésre gyakorol káros hatást. Éppen ezért a terhesség alatt mindenképpen vaspótlást ajánl a szakember. Különösen a harmadik trimeszterben érdemes erre odafigyelni, hiszen a baba fejlődése ebben az időszakban a legintenzívebb.

Az emberi szervezet vasraktára elég nagy. Példaként említhető, hogy ha egy egészséges férfi egyáltalán nem juttatna a normál táplálkozás során vasat a szervezetébe, akkor is csak nyolc év alatt alakulna ki nála vashiányos vérszegénység. Vagyis normális táplálkozás és életmód mellett, különösen a férfiak esetében nincs szükség vaspótlásra. Bizonyos élethelyzetekben, elsősorban nőknél azonban szükség lehet rá, hiszen a terhesség alatt, a szülés után és a szoptatás alatt, vagy erős menstruáció idején jelentősen csökkenhetnek a vastartalékok.

„Kutatások bizonyították, hogy azoknál a kismamáknál, akiknél vaspótlás segítségével sikerült a vérszegénységet kezelni, kisebb arányban fordultak elő fertőzések (légúti, húgyúti), véralvadási zavarok, de a súlyosabb terhességi rosszullétet, hányást is ritkábban tapasztalták. A vaspótlás ugyanakkor csökkenti a koraszülés és a szülés utáni depresszió kockázatát is” – mondta el Dr. Pecze Károly főorvos, a Péterfy Sándor u. Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ haematológus főorvosa.

A vas pótlását vasban gazdag tápanyagok bevitele is segítheti. Ilyenek elsősorban a vörös húsok, a máj, az olajos magvak közül különösen a lenmag, a napraforgómag, a szezámmag és a pisztácia, de sok vasat tartalmaz a szója és a bab is. Súlyosabb esetben azonban gyógyszerek szedésére is szükség lehet. Mivel a vérszegénység második leggyakoribb oka a folsav hiánya, érdemes a vasat és a folsavat egyszerre tartalmazó készítményeket keresni.

A vashiány mértékét és a kezelés lehetséges módjait minden esetben orvos állapítja meg. Fontos azonban, hogy a tüneteket időben felismerjük, és a vashiány csökkentése érdekében változtassunk a táplálkozási szokásainkon, illetve, hogy a szakemberrel közösen megtaláljuk a kezelés legjobb módját. A vashiány felismerésében és a kezelés lehetséges módjainak megtalálásában segít az újonnan létrehozott  online tudástár: a www.vashiany.com oldalon a részletes információk megismerésén túl a témában jártas szakemberek segítségével speciális kérdéseikre is választ kaphatnak az érdeklődök .

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!