Milyen lesz a világ 2050-ben?

2013. 01. 27.
Szerző: Szimpatika
A globális válság felgyorsította a gazdasági súlyok eltolódását. 2050-re Kína, az USA és India válhatnak a három legnagyobb gazdasági hatalommá – állapítja meg a PwC makrogazdasági elemzői által közzétett tanulmánya.

„A világ 2050-ben” című felmérés kimutatta, hogy az elkövetkezendő négy évtizedben a fejlődő gazdaságok várhatóan nagyobb ütemben növekednek majd, mint a G7-ek. A vásárlóerő-paritás alapján számított GDP átlagos növekedését tekintve látható, hogy Nigéria vezet a 2012-től 2050-ig terjedő időszakban, majd Vietnám, India, Indonézia, Malajzia, Kína, Szaúd-Arábia és Dél-Afrika követik a sorban.

Az első tanulmány 2006-ban készült. „A világ 2050-ben” című PwC felmérés a világ 17 legnagyobb gazdaságát tanulmányozta: a G7-et, valamint Spanyolországot, Ausztráliát és Dél-Koreát, továbbá az E7-et (Brazília, Oroszország, India, Kína, Indonézia, Mexikó és Törökország).

John Hawksworth, a PwC vezető közgazdásza (a tanulmány egyik készítője) hozzátette: „A globális gazdasági válság rövid távon sokkal inkább megrázta a G7 országait, mint az E7-et. Ezzel egyetemben a válság a G7-ek hosszú távú növekedési kilátásait is negatívan befolyásolta, Európában és az USA-ban főként azokat a gazdaságokat, amelyek korábban túlzottan is a magán-, valamint a közszféra hitelezésére alapozták növekedésüket.”

Ez a vásárlóerő-paritást tekintve azt jelenti, hogy az E7 átveheti a gazdasági vezetést a G7-től még 2020 előtt, 2050-re pedig Kína, az USA, illetve India válhatnak a legerősebb gazdaságokká, messze mögöttük elmaradva a negyedik helyen Brazília, megelőzve Japánt.

Ez idő alatt Oroszország, Mexikó és Indonézia nagyobb gazdaságokká válhatnak, mint Németország vagy az Egyesült Királyság. Törökország megelőzheti Olaszországot, és hosszú távon Nigéria is felemelkedhet a rangsorban, Vietnámmal és Dél-Afrikával egyetemben.

 

(forrás: FN24/pwc )

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!