Se nem lát, se nem hall, minden Zsófiról szól. Mi mindenre képes az ember fia, ha a nagy Ő várja! Reggel ki-pattan (!) az ágyból, nem tart igényt az anyai ébresztő könyörgésre, ő az első a fürdőszobában, és vasalt ingben, illatfelhővel körüllengve, lazán a szemébe hulló hajfürtökkel távozik… Örülnöm kéne, hogy boldog, hogy őt is leterítette az a felemelő, mindennél izgalmasabb érzés, amit szerelemnek hívnak, de hát nemrég még az én kicsi fiam volt, hozzám bújt, ha baja volt, tőlem kért vigaszpuszit, engem akart feleségül venni! Csoda, ha nehezen birkózom meg a gondolattal, hogy mindez a kiváltság már másé, aki sokkal szebb, ezerszer fiatalabb és még alig ismeri Ádámot? Persze csak magamban siratom a múltat, másik énem boldog és büszke, mert tudja, hogy az én fiam a legjobb fej, a leghelyesebb srác és a legszerethetőbb ember egy helyes és okos lány szemében (is).

Szóval minden reggel találkoznak a parkban, hogy együtt menjenek be a suliba, minden délután együtt indulnak hazafelé, és minden nap van közös program, ezen kívül esténként száz e-mail és sms. Komoly a dolog, mert úgy tűnik, mi is megismerhetjük Zsófit: két hét múlva vasárnapra meghívta Ádám a családi vacsira, és állítólag szívesen jön hozzánk, kíváncsi a „szeleburdi család” húsvétjára.

Remélem, idén csak a szokásos piacos-sütisütős-tojásfestős-locsolóverstanulós őrület lesz, és nem rohanunk kórházba, mint tavaly Rozival, akinek pont húsvétkor, éjszaka vérzett be a háromnapos mandulaműtét-hege, vagy két éve, amikor Bence lecsúszott a zongoraszékről és átharapta az ajkát… Ebben az évben csak egy hagyományos, ötgyerekes (bocsánat, négy gyerek és egy szerelmespár) húsvéti vacsorára készülünk, és remélem, Ádám barátnője szívesen jön majd hozzánk ezt követően is.

Izgatott vagyok, nemcsak Zsófi miatt, hanem inkább azért, mert a lányok új tojásfestő technikát akarnak nekem tanítani: szerintük ki kellene próbálnom valami újat, nem csak a hagyományos viasszal írt, vagy levélrátétes, hagymahéjban festett tojás az igazi. Bori lányom már be is szerezte a csillogó-villogó szórógyöngyöket, amit majd különböző mintákban ragasztunk a tojásokra, ebben ő lesz a főnök. Azért míg fő a sonka, olvasztok egy kis méhviaszt és készítek néhány írott hímestojást tulipánnal, madarakkal, mert nekem – és főleg Apának – már csak ez marad az igazi, és közben azon gondolkodom majd, hogy idén már Ádámnak is készül valahol egy saját, csak neki festett, ragasztott vagy gyöngyözött hímestojás, amit őrizni fog még a sokadik leányöntözés után is, akárcsak az apja…