A hasnyálmirigy-gyulladás, ami ölni képes

Szerző: Kalocsai Kristóf
A 20. században rendkívüli fejlődésen ment keresztül az orvostudomány, melynek egyik legjelentősebb mérföldköve az antibiotikumok megjelenése volt. Egyes, korábban halálos betegségek már csak gyors lefolyású kellemetlenségekké váltak, míg másokat sikerült teljesen eltüntetni. Az egyszerű gyulladások az előbbi kategóriába tartoznak, kivéve egyet, a heveny hasnyálmirigy-gyulladást. Mivel a betegség igen gyakran előfordul, így különösen fontos, hogy beszéljünk róla. Kérdéseinkre dr. Takács Tamás egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikájának orvosa válaszolt.

Mi tulajdonképpen a hasnyálmirigy, milyen funkciót lát el az emberi testben?

 

Ez egy nagyon fontos szerv, bár az emberek számára ez talán nem annyira nyilvánvaló. Ez az a szerv, amelyik az emésztőenzimeket termeli, és azért felelős, hogy az általunk elfogyasztott ételek hasznosuljanak és fölszívódásra alkalmassá váljanak. Emellett a hasnyálmirigy termeli azokat a hormonokat, melyek a cukoranyagcsere szabályozásában alapvető fontosságúak.

Tudjuk, hogy a hasnyálmirigy-gyulladás veszélyes. De mik a tünetei?

 

Így van, ez egy nagyon komoly betegség. A lényege, hogy a hasnyálmirigy által termelt enzimek nem a táplálékot, hanem magát a szervet kezdik el emészteni. Ez a betegség nagyon komoly fájdalommal jár, gyakori a hányinger és a hányás is. A legsúlyosabb, hasnyálmirigy-elhalással járó esetekben a távoli szervek, így a tüdő és a vesék is károsodhatnak, működésük elégtelenné válhat, és életveszélyes állapot alakulhat ki. Az Egyesült Államokban – ahol a legfejlettebb az orvosi statisztikai rendszer, így a legpontosabb adatok onnan származnak – a legtöbb beteg emiatt kényszerül kórházi kezelésre, évente több millió ilyen beteget vesznek fel.

 

Mi okozhatja ezt a megbetegedést?

 

Két fő kiváltó oka van, az egyik az epekövesség, mely leginkább a nők betegsége, és a 60 év felettiek közel felét érinti, a másik ok pedig az alkoholfogyasztás, ami világszerte népbetegség. Emellett vannak kevésbé gyakori okok is, ilyen lehet a gyógyszerfogyasztás, egyes vírusok, a magas vérzsír-értékek vagy a hasnyálmirigy fejlődési rendellenessége.

 

Az epe egy külön szerv: hogyan befolyásolhatja mégis a hasnyálmirigy működését?

 

Valóban, de az epevezetéknek és a hasnyálmirigy-vezetéknek közös kivezető csöve van, mely összeköti őket a nyombéllel. Az epe gyakran kőképződéssel reagál egyes táplálkozási rendellenességekre, a keletkezett kövek beékelődhetnek a közös kivezető csőbe, így mindkét szerv működését gátolják. Az epekövesség önmagában is komoly görcsöket idézhet elő, de áttételesen okozhat hasnyálmirigy-gyulladást is.

 

A másik említett fő kiváltó ok az alkoholfogyasztás. Milyen mértékű alkoholbevitel tekinthető veszélyesnek?

 

Az alkoholfogyasztás minden körülmények között képes hasnyálmirigy-gyulladást kiváltani, minél gyakrabban és minél nagyobb mértékben történik ez, annál nagyobb a kockázat. Az is megfigyelhető, hogy a tömény alkoholt fogyasztóknál jellemzőbb a hasnyálmirigy-gyulladás. Finnországban, ahol a leggyakrabban a hétvégékre korlátozódik az italozás, és a szaunázás mellé leginkább tömény szeszt fogyasztanak, kiemelkedően magas az ilyen betegek száma.

Az is egyértelműen látszik, hogy ez nem csak az alkoholisták betegsége, sajnos ez bárkivel, bármikor előfordulhat.

 

Ki lehet egy ilyen gyulladást feküdni otthon, vagy mindenképpen szükség van orvosra?

 

A hasnyálmirigy-gyulladás olyan komoly fájdalommal jár, hogy a beteg előbb-utóbb orvost fog hívni, melyre nagy szükség van. Ezt a betegséget sem otthoni kúra, sem az alapellátás nem képes megfelelően kezelni, mindenképpen kórházba kell menni vele. Ha már intézetbe került a beteg, akkor viszonylag egyszerű vizsgálatokkal – CT, ultrahang – diagnosztizálható, hogy milyen betegségben szenved, és meg lehet kezdeni a megfelelő kezelést.

 

Lehet halálos a hasnyálmirigy-gyulladás?

 

A betegek 70%-a enyhe gyulladásban szenved, itt nincs olyan nagy veszély. A súlyos hasnyálmirigy-gyulladás a szerv elhalásával járó betegség, az ebben szenvedők 20-40%-a meghal. Ez egy rendkívül magas arány, hiszen az antibiotikumoknak köszönhetően ma már gyulladásos betegség ritkán vezet a beteg halálához.

 

Hogyan kezelik az ilyen betegeket?

 

Az első és legfontosabb, hogy nem ehet a beteg, így vagy vénásan, vagy szondán keresztül kell táplálni. Emellett nagyon erős fájdalomcsillapítókra is szükség van, és célszerű elérni a savtermelés csökkenését is. Egyelőre még nincs egységes kezelési módszer, többféleképpen is lehet javítani a beteg állapotán. Érdemes megemlíteni, hogy a szondás módszert, melyet világszerte használnak a hasnyálmirigy-gyulladás kezelésére, itt, Szegeden, a mi intézetünkben fejlesztették ki, s ennek köszönhetően drasztikusan csökkent a halálozási arány.

 

Mit lehet tenni annak érdekében, hogy elkerüljük ezt a betegséget?

 

Ajánlott évente átfogó orvosi vizsgálaton részt venni, melyből az is kiderül, hogy van-e valakinek epeköve, milyen a vérzsírok szintje, van-e cukoranyagcsere-rendellenessége. Emellett érdemes kerülni a túlzott alkoholfogyasztást, főként a tömény italokat, valamint a – magyar konyhára sajnos túlságosan jellemző – túlzottan fűszeres, zsíros, csípős ételeket.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!