Mi segíthet épen tartani az idősödő agyat?

2012. 12. 05.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az olyan szellemi tevékenységek, mint az olvasás, írás, a kártya- és táblajátékok segítenek megőrizni az idős emberek agyának szerkezeti épségét – ismertették tanulmányuk eredményét amerikai kutatók az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság (RSNA) éves tudományos ülésén.

Míg korábbi tanulmányok az időskori szellemi aktivitás és a jobb mentális állapot közötti kapcsolatot vizsgálták, addig a chicagói Rush Egyetem Orvosi Központja és az Illinois-i Műszaki Egyetem kutatói a mentális aktivitás és az idősödő agy fehérállományának szerkezete közti kapcsolatot kívánták leírni.

Mint Konstantinos Arfanakis a ScienceDaily című tudományos portálnak elmondta, az olyan egyszerű tevékenységek, mint az újságolvasás, egy-egy levél megírása, könyvtárlátogatás vagy sakkozás, hozzájárulnak az agy egészséges szerkezetének fenntartásához.

A kutatók mágneses rezonanciás képalkotást (MRI) és diffúziós tenzor képalkotást (DTI) alkalmaztak az adatgyűjtéshez. A DTI módszer lehetővé teszi, hogy az agy vízmolekuláinak viselkedését, mozgását vizsgálják az agyszövetekben. Az agy fehérállományában lévő vízmolekulák könnyebben mozognak az idegnyúlványokkal párhuzamosan, és nehezebben az ezzel ellentétes irányban – ez vezet az úgynevezett diffúziós anizotrópiához. A diffúziós anizotrópia értéke sok mindent elárul a kutatóknak az agy működéséről, például idősebb korban, sérülések vagy egyes betegségek következtében csökken ez az érték.

A most ismertetett tanulmányba 152 idős embert vontak be, akik átlagos életkora 81 év volt, és egyiküknél sem diagnosztizáltak még demenciát. Felmérték a résztvevőknél, hogy az előző egy évben milyen jellegű tevékenységekkel töltötték idejüket, és milyen gyakorisággal vettek részt olyan tevékenységekben, amelyek mentális aktivitással járnak. Ezt követően vettek részt az MRI és a DTI vizsgálatokon az önkéntesek.

Az adatok elemzése azt mutatta, hogy határozott összefüggés áll fenn a szellemi tevékenységek időskori gyakorisága és a diffúziós anizotrópia mért értéke között. Az agyi diffúziós anizotrópia értéke már 30 éves kortól csökkenni kezd.

"A szellemi tevékenységet gyakran végző idős páciensek nagyobb diffúziós anizotrópiás értéke azt sugallja, hogy ezek az emberek a fiatalabbakhoz hasonló agyi tulajdonságokkal bírnak" – magyarázta Arfanakis.

forrás: MTI

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
17 990
Aktív eset:
12 916
Gyógyult:
4 391
Elhunyt:
683
Karanténban:
25 583
Mintavétel:
615 999
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.09.20. 08:52

A nyitólapról ajánljuk

Szeptemberi akció

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

60 db

3 520 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 940 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte Dolo 400 mg filmtabletta

20 db

1 960 Ft

98 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exolorfin 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 900 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Paranit fejtetű és serke elleni sampon + fésű

200 ml

3 190 Ft

16 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 520 Ft

760 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Natúr C-vitamin csipkebogyó kivonattal 1200 mg

80 db

2 060 Ft

25,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kalmopyrin® 500 mg tabletta

24 db

1 380 Ft

57,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkúp

12 db

2 670 Ft

222,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® Mentol szopogató tabletta

20 db

1 800 Ft

90 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Herbion® izlandi zuzmó 6 mg/ml szirup

150 ml

1 640 Ft

10,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Apetister junior málna-feketeribizli ízű oldat

100 ml

1 650 Ft

16,5 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

2 300 Ft

46 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Patikárium D3-vitamin tabletta

60 db

1 015 Ft

16,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bilobil® Intense 120 mg kemény kapszula

60 db

4 880 Ft

81,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

2 080 Ft

20,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Otrivin Extra 1 mg/ml + 50 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

2 100 Ft

210 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

VizolS 0,21% oldatos szemcsepp

10 ml

1 870 Ft

187 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Normaflore belsőleges szuszpenzió

30×5 ml

3 480 Ft

116 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Centrum® Gumivitamin gyermekeknek eper/málna ízben

30 db

2 180 Ft

72,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 230 Ft

22,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Daedalon® 50 mg tabletta

10 db

1 380 Ft

138 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 070 Ft

107 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el