Szimpatika – „Egy kicsit talán jobb emberré válunk a sporttól”

Úgy tudom, éppen egy életmódváltás után áll…

Fogalmazzunk inkább úgy, hogy a sokadik életmódváltás után, hiszen voltam már vegetáriánus, ettem kásákat, csináltam már sok mindent. Alapvetően hedonista ember vagyok, akit néha megrémít saját hedonizmusának a testére, egészségére gyakorolt hatása. Ahogy pedig az ember korosodik, egyre inkább szembesül ezzel a hatással, beszéljünk akár a fizikai következményekről, ami az elhízás maga, illetve az abból adódó tényezőkről, akár a magas vérnyomásról, akár a súlyfeleslegnek a gerincoszlopra gyakorolt hatásairól. Volt a közelmúltban egy gerincsérv-műtétem, de rájöttem, hogy a legjobban mégis akkor segítek magamon, ha ledobom azt a felesleget, ami az elmúlt években az enni-inni szeretésem miatt rám rakódott. Régebben rendszeresen fociztam a színészválogatottban, és állandóan megsérültem, ezzel is le akartam számolni.

Ezek a sérülések is a súlyfeleslegéből adódtak?

Sok mindenből. Eleve huszonéves koromtól csigolyaproblémáim vannak egy rendellenességből fakadóan, amire sokáig nem figyeltem oda. Egy fiatal srácnak ugyanis nagyon rossz húzás azt mondani, hogy menjen gyógytornára, egyszerűen azért, mert ez egy rossz, szerencsétlen stiláris szerkezet, amiben van valami taszító, riasztó. A gyerekek, fiatalok csak elmenekülnek előle. Amikor pedig valaki az én koromban megpróbál úgy focizni, mint 18 évesen, az óhatatlanul is ellentmondásba keveredik a saját testével, és ezen a ponton jönnek a sérülések. Tudomásul kellett vennem, hogy nem hagyhatom tovább figyelmen kívül a testem jelzéseit.

A gerincsérv köztudottan rendkívül fájdalmas, ám sokan mégis halogatják a műtétet, mert viszonylag hosszú utána a lábadozási idő. Ön is halogatta?

Nem, mert nagyon jó orvosom van, Dr. Varga Péter Pál, így részemről a kezdetektől fogva meg volt irányába a kellő bizalom. Azóta is csinálom azokat a dolgokat, amiket ő tanácsolt, és a gyógytornászom utasításait is követem. Maga a beavatkozás természetesen nem volt egyszerű, de elég hamar elkezdtem utána újra dolgozni.

A foci iránti szenvedélye közismert, de milyen sportokat űzött még régen?

Feleségem atléta volt, így rákényszerültem, hogy megszeressem a futást. Hosszabb távoknál nagyon érdekes, hogy valami isteni állapotba lehet kerülni, a méregtelenítés egy olyan állapotába, amit máshogy nehéz elérni. Nemcsak a testből távoznak a méreganyagok, a lélekből is. A léböjt-kúrák hatása fogható egy ilyen megtisztító futáséhoz. De ez alighanem minden sportra igaz. Minél többet sportol az ember, annál inkább elégedett lesz önmagával és a környezetével is. Egy kicsit talán jobbá is válik.

A színészi munka eltérő időbeosztást kíván meg az úgymond normális bioritmustól. Azért kell a sport, hogy az ebből adódó negatív hatásokat mérsékelje?

Három gyerek mellett nem élhetem a „klasszikus” színészlétet, nevezetesen, hogy 8-9 óra körül magamhoz térek az esti előadás fáradalmaiból, és aztán elkezdem összetákolni magam. A hajnali kelés több mint egy évtizede része az életemnek. A reggeli elindulás is egy nehéz fizikai sportnak számít. De félre a tréfával: sportolni kell. Ez az ország borzasztóan elengedi magát ezen a téren is. A saját tapasztalataimból is tudom, hogy az ember nagyon sokszor pótcselekvésként, valami helyett, tömi magát a kajával. Nem az étkezés előtti és utáni szertartás, illetve a másikkal való kapcsolattartás a fontos, hanem maga az evés válik a fő csapásiránnyá. Sokszor ettem egyszerűen „idegből”. Márpedig az étkezésnek meg kell adni a maga módját, ahogyan mondjuk a japánok is megadják: a művészi tálalással. Ha ez nem is fér bele a mindennapi tébolyba, törekedni azért lehet rá. De ez nemcsak az evésre igaz, mert mindennek meg kellene adni a módját: a kommunikációnak, a barátokkal való együttlétnek. Ha az ember tudatosan törekszik erre, akkor előbb-utóbb garantáltan meg fogja találni rá az időt. Ennek az életmódnak a következménye, hogy elsavasodik a szervezet. Jelenleg is egy lúgosító kúrát végzek. Persze millióan elmondták, leírták már ezeket a dolgokat, de amíg az emberrel nem történik valami nagyobb baj, addig nem képes meghozni a megfelelő döntéseket. Ráadásul minden ellenünk dolgozik, hiszen a reklámokból is ömlenek ránk percenként a manipulált mondatok, az úgymond helyes és egészséges táplálkozásról szóló információk, melyeknek nagy része féligazságokat használ, és ezzel finoman fogalmaztam.

Említette a vegetáriánus korszakát…

Már nem vagyok vegetáriánus, de valóban volt egy ilyen időszak az életemben.

Jól érezte magát?

Sokkal több energiám volt, ezt meg kell, hogy mondjam. De ugyanez igaz arra a periódusra is, amikor kásákat ettem. Azt hiszem, a régi paraszti életmód, amikor ritkán került hús az asztalra, talán jelezte a szervezet valós szükségleteit is. A kásákat, például a hajdinát, egyébként kifejezetten szeretem, de ugyanígy a párolt zöldségeket is, amiket a feleségem készít, esetleg megöntöz egy kis olívaolajjal. Az embernek ilyenkor nyilván át kell hangolnia magát egy kicsit, nem lehet csak úgy eldönteni egyik pillanatról a másikra, hogy „na, most akkor vegetáriánus leszek”. Nem árt mellé némi filozófia.

Gondolom, a gyerekeket is az elmondottak szellemében nevelik.

Próbáljuk, de nem egyszerű. Nem vagyok az a fanatikus típus, aki ráerőlteti az akaratát a környezetére. Amelyikük fogékony rá, az fogékony rá… Bizonyos dolgoktól megpróbálom őket távol tartani, de nem vagyok egy porosz alkat. A kislányom egyébként a Vasasban párbajtőrözik, nagyon jó a csapat, remek eredményeket érnek el. A fiam is focizott, de mióta gitárszakra jár, a gyakorlás mellett már nem nagyon jut ideje megfelelő mennyiségű aktív sportot űzni.

Szintén a stressz oldását szolgálja, hogy feleségével aktívan kertészkednek?

Az aktív talán túlzás, inkább úgy mondanám, hogy kertészkedünk, amikor van rá időnk. De nagyon szeretem azt az időszakot, amikor végre kiszabadulok a kertbe. Mostanában egyébként leginkább a kerékpárt próbálom beiktatni az életembe.