Gyógyítsd meg önmagad. Jó, de hogyan?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szerző: Szimpatika
Ahhoz, hogy a beteg felépüljön, hinnie kell abban, hogy képes meggyógyulni, és küzdenie is kell ezért. A gyógyulás képessége ugyanis bennünk van. Nem véletlen, hogy azt mondjuk, küzdünk az életért, harcolunk egészségünkért, legyőzzük a betegséget. A csodálatos gyógyulások hátterében mindig a beteg együttműködése, és egy lelki folyamat is áll.

Az egészség a szervezetben egy nagyon kényes genetikai egyensúly eredménye. A betegség akkor tör ránk, ha ez a kényes egyensúly valami miatt felbomlik. Egy pozitív lelet, egy szövettani eredmény minden embert villámcsapásként ér. A hír először sokkot okoz, majd a düh, a félelem, a depresszió, az elfogadás, és a megnyugvás állomásai következnek. Az a beteg, aki megreked a folyamat valamelyik állomásán, kisebb eséllyel gyógyul meg, mint az, aki eljut a megnyugvásig.

A düh, a félelem, s a depresszió állapotában ugyanis romlik az emésztés, felszívódás, a keringés, és alulműködik az immunrendszer. A megnyugvás állapotában azonban a szervezet képes saját öngyógyító erőit csatasorba állítani, ráadásul javul a jobb agyféltekei intuíció, s a beteg rájön arra, mit kell tennie a gyógyulásáért. Ha ilyen meggyőződésből vállalja a kezeléseket, azok eredményesebb lesznek, mint akkor, ha csupán az orvos írja elő azokat. De az is elképzelhető, hogy valamilyen alternatív terápiát választ, s azt az utat eredményesen végigjárja.

Laboratóriumi vizsgálatokkal alátámasztott tény, hogy vannak olyan pszichés állapotok, amelyekben mérhetően csökken egy nagyon fontos ölő sejt, az NK-sejt mennyisége a szervezetben. Ilyen pszichés állapot a depresszió, amikor az ember széttárja a kezét, és azt mondja, nem tehetek semmit, megadom magam, betegségbe menekülök. Hormonok és molekulák sokaságának mennyisége változik meg ilyenkor a szervezetben. Felborul az alvás szabályos folyamata. Csökken az immunvédekezés, gondok lesznek a vérkeringés szabályozásával, romlik a nyiroksejtek vírus és daganatfelismerő képessége.  De ilyen pszichés állapot a gátoltság is. Amikor például egy munkáját imádó embert nyugdíjba küldenek és tétlenségre kárhoztatnak. Ilyen a negatív beállítottságú személyiség állapota, azé az emberé aki, mindig, mindennek a rossz oldalát látja. S érdekes módon, ilyen a főleg nőkre jellemző személyiségtípus, a mindent jól, mindent egyedül, mindent másokért végző ember állapota is. Vagyis az örömre, elégedettségre, lazításra képtelen személyiség hamarabb betegszik meg. A betegsége figyelmezteti, hogy valamit nem jól csinál. A sikeres gyógyulás folyamatában ezért a betegnek meg kell tanulni küzdeni saját magáért, azért, hogy szépnek lássa az életet. Minden olyan hiteles és képzett gyógyító, legyen orvos, természetgyógyász, pszichológus, kineziológus, csontkovács, aki képes, megnyugvást és hitet adni, és rávenni az embert, hogy szervezete öngyógyító erőit csatasorba állítsa, megteszi a legfontosabb lépést betege gyógyulása felé.

Szimpatika akció

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!