Elefántokat fogyasztanak Indiában

2012. 09. 22.
Szerző: Szimpatika
Elefántokat fogyasztanak Indiában: a templomok túlságosan elhízott példányait fogták fogyókúrára. A próbálkozás egy déli államban, Tamil Naduban folyik, ahol a templomok szinte összes elefántja túlsúlyos.

Az ormányosokat vallási okokból tartják a szent helyek, gyakran használják őket ünnepeken szertartásokhoz. A leghájasabbak fél tonnával nyomnak többet, mint kellene, de akad olyan tehén, melynek 7 mázsa súlytöbblete van.

Állatorvosok rámutatnak arra, hogy a fogság és az elhízás kéz a kézben járnak egymással. Az elefántok a vadonban vagy 200 féle étket esznek – a legkülönfélébb gyümölcsöket, virágokat, gyökereket, gallyakat –, míg fogságban jóval egyhangúbb a kosztjuk. Ráadásul olyasmiket is kapnak takarmányként, amelyek igen hizlalók, és amelyekhez a dzsungelben sohasem jutnak hozzá, ilyen egyebek közt a rizs, a köles. Az elefántok szabadon élve sokkal többet mozognak: vándorolnak, emelkedőkön kaptatnak, mindemellett versengeniük kell más vadakkal a táplálékért.

A templomok vezetői azt állítják, hogy naponta rendszeresen sétáltatják elefántjaikat, legalább 5 kilométert kutyagoltatják őket. Csakhogy – tudományos megfigyelések szerint – egy elefánt a vadonban legkevesebb húsz négyzetkilométeres területet is bebóklászik, hogy meglelje napi betevőjét, amely negyedtonnányi növényzet.

Mindezek tetejébe még a babona is "táplálja" az elefántokat: a csillagjósok szerint elefánt etetésével távol lehet tartani a gonosz erőket – jegyezte meg a The Daily Telegraph című brit lap.

 

forrás MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!