Megvan az elhízás elleni oltás!
Az oltóanyag oly módon fejti ki hatását, hogy a szervezet immunrendszerét olyan antitestek előállítására veszi rá, melyek a szomatosztatin nevű hormon ellen dolgoznak. A szomatosztatint az agy és az emésztőrendszer állítja elő, más hormonokkal kapcsolatba lépve lelassítja az anyagcsere-működést, ezáltal elhízást okoz. Ha az antitestek meggátolják ennek a hormonnak a működését, az anyagcsere felgyorsul, a kilók pedig csak úgy leolvadnak az emberről.
Amint arról a Journal of Animal Science and Biotechnology című lap beszámolt, az egereken végzett kísérletek során a rágcsálók már egy injekció hatására elvesztették súlyuk tíz százalékát. Három hét elteltével egy gyorsító injekcióban is részesültek az állatok, melynek segítségével súlyuk továbbra sem gyarapodott, és emellett a többi életfontosságú hormonjaikat sem érte semmilyen káros hatás.
A kutatást vezető dr. Keith Haffer, az amerikai Braasch Biotech munkatársa nagyon bizakodó, és úgy véli, az új felfedezés segíthet gyógyszerek és műtétek nélkül felvenni a harcot az elhízással szemben, noha addig még további, alapos kutatásokra lesz szükség az oltás hosszú távú hatásainak kiderítéséhez.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!