Méhek, darazsak – mitől kell tartanunk?

2012. 08. 11.
Szerző: Szimpatika
A tragédiával végződő esetek kapcsán kerülnek a figyelem középpontjába a csípős rovarok. A következőkben dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológus főorvosának segítségével összefoglaljuk a méh-és darázscsípéssel kapcsolatos tudnivalókat.

Bárki érintett lehet

Az allergiákról általánosságban elmondható, hogy nemtől és kortól függetlenül bárkinél jelentkezhetnek. Az évek során elszenvedett méh- és darázscsípésekre azonban több módon is reagálhat a szervezet. Előfordulhat, hogy már az első csípésnél megjelennek a tünetek, de az is lehet, hogy hosszú évek telnek el panaszmentesen és csak a sokadik csípés után jelentkezik allergia.

Kapkodás helyett

A csípés után az allergiás reakció jelentkezhet azonnal, vagy 1-2 órával később. A rövid időn belül kialakuló tünetek közé tartoznak az egész testen megjelenő bőrkiütések, bőrvörösség, az ajak- és a szem vizenyős duzzanata, fulladás. Ilyen esetben azonnal forduljunk orvoshoz vagy hívjunk mentőt. A beteg állapota gyorsan romolhat és akár pár perc alatt is kialakulhat a legsúlyosabb, akár végzetes kimenetelű reakció, az anafilaxia, melynek során szapora szívverés, vérnyomásesés, zavartság, hányás, hasmenés, eszméletvesztés, sokk alakulhat ki.

Az allergia előjele?

Előfordulhat, hogy az allergia nem jelentkezik azonnali, súlyos tünetekkel. Intő jel lehet azonban, ha a korábbi enyhe, viszkető, pár nap alatt elmúló tünetek helyett, a csípés helyén több napon át tartósan fennálló, vörös, viszkető, nagyméretű, 12 cm-t meghaladó átmérőjű duzzanatot tapasztalunk. Kisgyermekek esetében azonban a normál reakció is súlyosabbnak tűnhet, mivel az ő szervezetük éppen csak ismerkedik az idegen fehérjék legyőzésének folyamatával, ezért a felnőtteknél viszonylag rövid idő alatt megszűnő piros duzzanat esetükben jóval tovább is tarthat.

Csípés előtt, csípés után

Mindkét esetben, akár átéltük már a méh- vagy darázscsípés által okozott súlyos tüneteket, akár csak a korábbiaknál erősebb bőrtünetek jelentkezését tapasztaltuk egy csípés után, javasolt allergiavizsgálatot végeztetni. A darázs- vagy méh-méreganyagra adott allergiás reakció vérvizsgálattal, a szervezetben IgE ellenanyag kimutatásával igazolható. Ebben az esetben a szükséges gyógyszerek mellett hozzájuthatunk a keringési sokk megelőzésére szolgáló auto-injektorhoz is. Az önbelövős fecskendőt a csípés után azonnal használva a szakszerű segítség megérkezéséig megelőzhetjük a súlyosabb, akár végzetes tünetek kialakulását.

Lépésről-lépésre

  1. Ha a csípéstől távol jelentkeznek allergiás tünetek, forduljunk orvoshoz.
  2. Csípés után jelentkező szokatlan, vagy súlyos tünetek esetén végeztessünk allergiavizsgálatot. A vérvizsgálat nem csak a csípést követő napokban, de az egész év folyamán bármikor elvégezhető, az allergiát igazoló ellenanyag kimutatható.
  3. Igazoltan allergiás beteg részére a diagnózis után felírásra kerül az az elsősegély szett, mely a szteroid és antihisztamin tartalmú gyógyszerek mellett tartalmazza az auto-injektort is. Utóbbi a legsúlyosabb allergiás reakció, az anafilaxia megelőzését segíti, a keringési sokk kivédésével.
  4. A későbbiekben ezt a szettet mindig tartsuk magunknál, csípés esetén először használjuk az auto-injektort, majd kérjünk orvosi segítséget.

 

Tartós megoldás

Az eddig felsoroltak mellett, különösen azoknál a betegeknél, akiknél valamilyen ok miatt magas az ismételt csípések kockázata, javasolható a deszenzitizáció. A méh- vagy darázscsípés allergia kezelésére szolgáló injekciós terápia kizárólag intenzív ellátást biztosító intézményben végezhető. Segítségével a beteg szervezete hozzászokik az allergiát okozó méreganyaghoz, így a kezeléssel kivédhető a későbbi súlyos allergiás reakció.

 

www.allergiakozpont.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!