Rapamycin gyógyszer - lassítja az öregedést

Szerző: Szimpatika
Úgy véljük, hogy van meggyőző bizonyíték arra, hogy előrehaladott korban kezdett gyógyszeres terápiával az öregedési folyamat lelassítható és az élettartam megnövelhető – jelentette ki az egyik texasi kutató, Randy Strong. Egy másik kutató, Z. Dave Sharp azt emelte ki, hogy az eredmények szinte azonnal átültethetők a megelőző és egészségmegőrző orvosi gyakorlatba, mivel a rapamycin már engedélyezett, klinikai használatban lévő szer.



A Nature-ben megjelent cikk szerint a Húsvét-szigeteken élő talajbaktériumból kivont rapamicin anélkül növeli meg mindkét nemben az élettartamot, hogy fokozná a betegségek kialakulását. A találgatások szerint elképzelhető, hogy az immunrendszert gátló hatása miatt veseátültetéseknél használt szer – aminek neve a Húsvét-szigetek bennszülött elnevezéséből: Rapa Nui ered, az öregedés lassítására is alkalmazható lesz.

A rapamycint az 1970-es években fedezték föl. Eleinte a gombaölő tulajdonságaira figyeltek fel, később a szervátültetésen átesett betegeknél használták a szervkilökődés megakadályozására. Olyan klinikai vizsgálatok is folynak vele, ahol a daganatos betegségek kezelésére használják. Az öregedéssel kapcsolatos kísérletekben azt tapasztalták, hogy ha rapamycinnel egészítették ki az idősebb egerek étrendjét, akkor megnőtt az élettartamuk. A kutatásban részt vevő mindhárom központ azonos eredményre jutott.

Forrás: Medical Online

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!