2 perc
Menekülés a nagyvárosból – Anyaszemmel
Módosítva: 10/9/2024 2 perc AnyaszemmelprogramÖsszes cikk
Pitypang kutya és a cumi Barátunk vidékre költözött, felújított egy régi parasztházat, és meghívott minket családostul egy pár napra, hogy kiránduljunk, bográcsozzunk, jó levegőt szívjunk. A gyerekek teljesen bezsongva várták a falusi kalandot, Apa a négy fiúval korán reggel vonatra szállt – négyéves Dávidkámnak már ez egy élmény volt –, mi a csajokkal még begyűjtöttünk néhány matracot és hálózsákot a rokonoktól, és miután teleraktuk az autót hat gyerek és két felnőtt cuccaival, utazóággyal és babakocsival, hangszerekkel, kismotorral, nekünk is sikerült elindulni.
Az első ötven km nem tetszett Réka babának, végig ordított, hiába próbálta Bori felváltva a játékokat, a könyveket, az evést, az ivást, a cumit, nem segített semmi. Már épp a füldugón gondolkoztunk, mikor végre elaludt, és szerencsére a következő száz km-en már nyugalomban autóztunk, kis hercegnőnk csak akkor ébredt fel, mikor meghallotta Apa hangját. Apa azonban csak egy másodpercig volt a világ közepe, ugyanis benézett az autóba Pitypang kutya, úgyhogy innentől több órán át csak azt lehetett hallani:„vau-vau, vau-vau” többféle hangsúllyal, Rékánk mondandója szerint.
Fiaink sem mutattak nagy érdeklődést a megérkezésünkre, éppen óriási ágakat cipeltek a kertből, majd aprították őket tüzelőméretűre: először gallyvágóval, majd machetével, de amikor a láncfűrész is előkerült a fészerből, győzött a szülői szigor, úgyhogy már csak kellő távolságból nézhették a faaprítás befejezését. Nem nehezteltek, hiszen Csabi beígérte a fűnyírást a fűrész helyett, ami talán még izgalmasabbnak is tűnt. Ebbe a mókába már a tizennégy éves lány is szívesen csatlakozott, úgyhogy a nagyok órákig le voltak foglalva, a két kicsi pedig bóklászott a kutyusokkal, túrta a homokdombot, és felfedezte a régi pajtát és ólat. Ennek megfelelően teli voltak karcolással, csaláncsípéssel, pókhálóval, csupa kosz volt még az arcuk is, de óriási vigyor volt a szájukon, mikor a keresésükre indultam. A kérdésemre, hogy „Réka hol van, ugye figyel rá valaki?”, Apa csak ennyit mondott lazán: „Hol lenne, hát az ólban!”
A nagy munka után azonnal sétálni akart a gyereksereg, egyik se tűnt fáradtnak, pedig harminc fokban tologatták a fűnyírót felváltva. Patakpart, löszfal, kilátó, csak a madarak csiripelése, sehol egy autó, nagyon élvezték. Ádámot annyira megcsapta a szabadság szele, hogy semmiképp sem akart a házban aludni, próbálta a tesóit rábeszélni a sátrazásra, de egyedül a kilencéves Bencét sikerült behálózni, akivel tényleg kint aludtak – első éjszaka. Bencém állítólag fázott, és a kutyák is hangosan ugattak; nem firtattam az okokat, örültem, hogy beköltözik – persze Ádám maradt volna, de egyedül olyan unalmas...
Estére szerencsére még a nagyobbak is elfáradtak, viszonylag könnyen ment az altatás-elalvás, leszámítva Réka cumikereső expedícióját, mikor végül Pitypang szájából került elő az egyik cumi – hogy ő lopta-e el, vagy Rékától kapta, erre már sosem derül fény...
Barátunk vidékre költözött, felújított egy régi parasztházat, és meghívott minket családostul egy pár napra, hogy kiránduljunk, bográcsozzunk, jó levegőt szívjunk. A gyerekek teljesen bezsongva várták a falusi kalandot, Apa a négy fiúval korán reggel vonatra szállt – négyéves Dávidkámnak már ez egy élmény volt –, mi a csajokkal még begyűjtöttünk néhány matracot és hálózsákot a rokonoktól, és miután teleraktuk az autót hat gyerek és két felnőtt cuccaival, utazóággyal és babakocsival, hangszerekkel, kismotorral, nekünk is sikerült elindulni.