Évente tizenötmillió gyerek születik idő előtt
A jelentés szerint 2010-ben világszerte az újszülöttek 11,1 százaléka, csaknem 15 millió gyerek született meg a 37. terhességi hét előtt. A koraszülések 60 százaléka Dél-Ázsia és a szubszaharai Afrika fejlődő országaiban történt, ahol egyébként az összes szülés 52 százaléka zajlott le. Magas az idő előtti születések aránya egyes fejlett országokban is; az Egyesült Államokban például 12 százalék.
A tanulmányba bevont 65 ország közül csupán háromban – Horvátországban, Ecuadorban és Észtországban – csökkent a koraszülések száma 1990 és 2010 között, és 14 országban maradt változatlan. A többi vizsgált országban emelkedett a koraszülések száma. Az 1990-től eltelt időszakban éves átlagban az európai országokban a legnagyobb az arány növekedése: Cipruson 2,8 százalék, Szlovéniában 2,6 százalék, Belgiumban 2,5 százalék, Ausztriában 2,3 százalék, Spanyolországban 2,2 százalék, Írországban 2,1 százalék, Portugáliában és Görögországban 1,9 százalék, Franciaországban 1,6 százalék, Nagy-Britanniában és Boszniában pedig 1,5 százalék.
A legtöbb európai országban azonban még így is jóval alacsonyabb a koraszülések aránya, mint az Egyesült Államokban, ahol 2010-ben 12 százalék volt. A most vizsgált 65 országban 2010-ben átlagosan 8,6 százalék volt a koraszülések aránya, miközben 1990-ben ez az arány csak 7,5 százalék volt.
A koraszülés az újszülöttek halálozásának vezető oka világszerte, és a második leggyakoribb halálok az ötévesnél fiatalabb gyerekek körében – írta a HealthDay című ismeretterjesztő portál.
Magyarországon az Egészségügyi Világszervezet (WHO) májusban közzétett adatai szerint 2010-ben 8,6 százalék volt a koraszülések aránya, az 1990-2010-es időszakra vetítve évente átlagosan 0,5 százalékkal emelkedett az arány. A globális statisztikában szereplő 184 ország közül Magyarország a koraszületések aránya tekintetében a mezőny második felében van, a 119. helyet foglalja el.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
- Üdv a hangok világában!
- Egy betegséget jobb megelőzni, mint elszenvedni
- Endoszkópos műtéttel gyorsabb a felépülés
- Mediterrán diéta segíti a COPD-vel élőket
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!