Melyik a veszélyesebb, az abortusztabletta vagy az abortusz?
Az effajta terhességmegszakításhoz nincs szükség semmilyen orvosi eszközre. A nőnek először be kell venni egy tablettát, amely blokkolja a terhesség megmaradásához és fejlődéséhez elengedhetetlen progeszteron hormon hatását, így megszakad a terhesség. A páciens ezután hazamehet.
Két nappal később ismét el kell mennie az orvoshoz, ahol kap egy másik tablettát, amely megnyitja a méhszájat, és erős vérzéssel kiüríti a méh tartalmát. A beavatkozás erős görcsökkel jár, emiatt szükség lehet fájdalomcsillapításra. Néhány órás megfigyelés után a páciens hazatérhet, a vérzés azonban napokig, sőt hetekig is elhúzódhat.
A beavatkozás nem tűnik bonyolultnak, hiszen csak a gyógyszert kell bevenni. Tévhit ugyanakkor, hogy az abortusztabletta csak egy egyszerű, otthon bevehető készítmény. Komoly beavatkozásról van szó, amely orvosi felügyelet nélkül nagyon veszélyes, ezért csak intézményi körülmények között alkalmazható.
Dr Czeizel Endre orvos genetikus professzor szerint, ha már abortuszra kerül a sor, amit ő maga szeméyl szerint ellenez, akkor a tablettás módszer kevésbé veszlélyes, mint a művi. A küretnek nevezett eljárás során ugyanis az orvosnak fel kell tágítania a méhnyakat, ami gyakorta jár a méhnyak záróizomzatának sérülésével, esetenként a méh sérülésével jár. Ennek következtében az abortuszon átesett nők körében sokkal gyakoribb a koraszülés, és a vetélés.
Forrás www.medicalonlineA cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
- Királyválasztás, bortermés, Szentlélek - miről szól pünkösd ünnepe?
- Generációk egészségét határozza meg a gyermekkori étrend
- Egy perc elég, hogy elárulja a szeme, ha szívbeteg
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!