Talán azért érezzük manapság szeszélyesebbnek az időjárásunkat, mert a médián keresztül minden időjárási eseményről értesülünk.
A hőmérsékleteket illetően az utolsó tíz év legmelegebb évei: 2000, 2002, 2004, 2007, 2008. Közülük a csúcstartó 2007, ekkor az éves átlaghőmérséklet 13,64 fok volt. Úgy harminc évvel ezelőtt még azt tanították az iskolákban, hogy hazánk átlaghőmérséklete 11,5 fok, ehhez képest mára jelentősen, közel 2 fokot emelkedett az átlag.
Az elmúlt tíz évet vizsgálva a leghidegebb telünk 2003-ban és 2005-ben volt, mindkét évben januárban és februárban is összefüggő hótakaró borította a tájat és mínusz 17 fokokat mértek többször is. Ezt követően mindkét évben aszályos meleg nyarunk volt. A leggyakrabban olyan időjárásra emlékszünk, amikor egy-egy nap volt hideg (például 2001. december 24-én, mínusz 22 fokot mértek), majd melegebb napok követték a lehűlést.
A legtöbben azonban nem a múltra hanem a jövőre kíváncsiak, vagyis arra, milyen lesz 2012-ben a nyár, az ősz és a tél. Dávid Mihály nyíregyházi magán-meteorológus az idén negyvenedik alkalommal készítette el az éves előrejelzését.
A nyíregyházi mérnök szerint a legforróbb napok június első napjaiban, július elején és augusztus 5 és 15 közelében várhatók. Ekkor 35-37 fok is lehet Dávid Mihály, a hosszú távú időjárási naptár készítője szerint.
A kánikula augusztus 20-ig tart. Szeptember hűvösen indul, de a hónap közepén ismét meleg lesz az idő, ugyanakkor az október és a november is már kifejezetten hideg lesz.
A jó nyaralóidő július második felében és augusztusban lesz. Július 25-e körül és július első felében azonban várható egy lehűlés. Ekkor nappal 20-22 fokot mérhetünk majd, éjszaka 17-19-et. Július 5-6-án várható 20-22 nappali és éjszaka 9-10 fokra hűl a levegő
forrás: Tolnai Népújság