Tízből nyolc embert érintő betegség

Szerző: Szimpatika
Egy nemzetközi felmérés eredményei szerint a magyar felnőttek 85 százalékát érinti a krónikus vénás betegség, amely már nemzetközi szinten is az egyik leggyakoribb népbetegségnek számít - mondta Imrek Kornélia, a Servier Hungária Kft. vénás megbetegedések szakértője az MTI-nek.

Idén is folytatódott "Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja", amely során 2010 és 2020 között kormányzati támogatással, valamint európai uniós források igénybevételével, a Servier gyógyszergyár főtámogatásával az országban csaknem kétszáz helyszínen, mintegy 70 ezer ember szűrését végzik, egyebek mellett a krónikus vénás betegségre.

Pécsvárady Zsolt, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház II. belgyógyászat–angiológiai osztály vezetője az MTI-nek kiemelte: bár sokan észlelik a tüneteket, azokat nem veszik elég komolyan. A vénás betegséget esztétikai problémának tekintik, nem tudják, hogy a kezeletlen betegség súlyos szövődményekkel járhat – tette hozzá.  A betegség megfékezésére, visszafordítására kezdetben elegendő az "életmódterápia", ha az érintettek odafigyelnek testsúlyukra, és rendszeres mozognak. Később gyógyszeres kezelésre, akár sebészeti beavatkozásra is szükség lehet. A főorvos elmondta: már a betegség előrehaladott állapotára utal, amikor megdagad a láb, vizessé válik és megjelennek a visszerek; ekkor mindenképpen ajánlott orvoshoz fordulni. Akiknek a családjában már előfordult ilyen betegség, azoknak ajánlott a gyakoribb szűrővizsgálat – tette hozzá.

 

Imrek Kornélia az MTI-nek elmondta: bár a nőket a hormonális hatások, szülések miatt némileg jobban, de a férfiakat is érinti a krónikus vénás betegség. Közölte, korábban azt gondolták, hogy az életkorral függ össze, és inkább csak az idősebbeket érinti, de a szűrőseknek köszönhetően kiderült, hogy a huszonéves korosztálynál is előfordulnak a krónikus vénás betegség tünetei.

forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!