A társasági emberek kevésbé hajlamosak az elbutulásra
2009. 01. 20.
A szociálisan aktív embereknél, akik könnyen veszik a stresszt is, 50 százalékkal kisebb valószínűséggel fejlődik ki szellemi leépülés, mint elszigetelten, stressz alatt élő embertársaiknál - állítják a svéd Karolinska Intézet kutatói.
"Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a krónikus stressz befolyásolhatja az agy egyes részeit, például a hippokampuszt, ezáltal elbutuláshoz vezet. A mi megállapításaink azt jelzik, hogy a nyugodt és nyitott személyiség szociálisan aktív életmóddal párosulva tovább csökkentheti a demencia kialakulásának veszélyét" - nyilatkozta a Neurology című szakfolyóiratban megjelent dolgozat vezető szerzője, Hui-Xin Wang.
Szerte a világon mintegy 24 millió ember él emlékezetromlással, tájékozódási zavarokkal és más, az Alzheimer-kórt vagy a szellemi leépülés más formáit előjelző tünetekkel. Szakértők szerint a demenciával sújtott emberek száma 2040-re a négyszeresére nőhet, ami különösen fontossá teszi az állapot kialakulásának jobb megértését.
A stockholmi kutatók tanulmányukba 506 idős embert vontak be, akik az első vizsgálatnál nem mutatták a demencia jeleit. Az önkéntes egészségét, életmódját hat éven keresztül követték nyomon. Ez alatt 144 embernél figyeltek meg szellemi leépülést, azoknál azonban, akik szociálisan aktívan és kevésbé stresszelten éltek 50 százalékkal kisebb kockázattal jelentek meg a demencia tünetei.
"A jó hír, hogy az életmódhoz kapcsolódó tényezőkön változtathatunk, szemben a genetikai okokkal, melyeket nem kontrollálunk" - értékelte Wang. E kezdeti eredményeket azonban további vizsgálatoknak kell követniük annak megértésére, hogy a mentális hozzáállás pontosan hogyan befolyásolja a demencia kockázatát.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
- Öt tünet, mely nőgyógyászati daganatot is jelezhet
- Körte – A zamatos immunerősítő
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!