Az alvásmegvonás alvajáráshoz vezethet

2009. 01. 13.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Stressz  Életmód 
Egy kanadai kutatás kimutatta, hogy az alvásmegvonás alvajáráshoz vezethet. Szerencsére nem mindenkinél, csak azoknál, akik eredetileg is hajlamosak az alvajárásra.
Az alvajárás során a betegek alvó állapotban az éberségre jellemző cselekedeteket hajt végre. Alvajárás közben a betegek szeme általában nyitva van, és mereven néznek a „semmibe”. Az alvajárás tarthat néhány másodperctől akár fél óráig is, és ezt követően a betegek legtöbbször maguktól visszatérnek az ágyukba és ébredés nélkül alszanak tovább. Alvajárás korra és nemre való tekintettel bárkinél előfordulhat, de a leggyakoribb a 6 és 12 évesek között. Hátterében sokszor szorongás, esetleg nyugtatók, drogok, alkohol fogyasztása is állhat, és az is kiderült, hogy a kevés alvás is kiválthatja. De csak azoknál, akik eleve alvajárók. Akinél még soha nem figyeltek meg ilyen tüneteket, azok nem válnak „holdkórossá” az alváshiánytól.

Egy kanadai vizsgálat során 40 alvajárót figyeltek egy éjszakán át, amikor zavartalanul alhattak. A megfigyeltek felénél tapasztaltak alvajárást, összesen pedig az éjszaka folyamán 38 alvajáró fázist számoltak össze. Másnap reggeltől a kutatók 25 órán keresztül nem hagyták aludni a megfigyelt embereket, majd ezután hagyták, hogy aludjanak, ameddig csak akarnak. Azt tapasztalták, hogy, amikor 25 óra ébrenlét után szokatlan időben, nappal kellett aludniuk, megszaporodott az alvajárók és az alvajárások száma is: 36 betegnél összesen 92 alvajáró fázist figyeltek meg ugyanis.

Vagyis kiderült, hogy az alvajáróknak különösen oda kell figyelniük az alvás rendszerességére, mert tüneteik elszaporodhatnak, ami pedig szintén kialvatlansághoz vezethet, mert az alvajárással megszakított idő nem olyan pihentető, mint egy zavartalanul átaludt éjszaka.

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Áprilisi akció

Walurinal Max Aranyvesszővel tabletta

10 db

2 099 Ft

209,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Detralex 500 mg filmtabletta

60 db

5 399 Ft

90 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

60 db

3 599 Ft

60 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 249 Ft

62,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

UltraBlanc fogkrém

75 ml

2 349 Ft

31,3 Ft/ml
Kozmetikum

Algoflex Forte Dolo 400 mg filmtabletta

20 db

2 099 Ft

105 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exoderil 10 mg/g krém

30 g

2 499 Ft

83,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Artelac CL szemcsepp

10 ml

1 399 Ft

139,9 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Nottevit Happy Sleep kapszula

30 db

3 699 Ft

123,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Saballo Complex lágy kapszula

60 db

4 399 Ft

73,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Betadine® oldat

30 ml

1 449 Ft

48,3 Ft/ml
Fertőtlenítőszer***

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

180 g

4 999 Ft

27,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Maxiluten tabletta

30 db

2 899 Ft

96,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Béres C-vitamin 1000 mg RETARD filmtabletta csipkebogyó kivonattal + 2000 NE D3-vitamin

90 db

3 199 Ft

35,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Patikárium D3-vitamin tabletta

60 db

999 Ft

16,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Quamatel® Mini 10 mg filmtabletta

14 db

1 249 Ft

89,2 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Tebofortan 120 mg filmtabletta

30 db

4 399 Ft

146,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Iberogast belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 799 Ft

90 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Valeriana Night Forte lágyzselatin kapszula

60 db

3 199 Ft

53,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Dettol antibakteriális kézfertőtlenítő gél

50 ml

899 Ft

18 Ft/ml
Biocid termék****

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 599 Ft

799,5 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Flexagil krém

150 g

3 699 Ft

24,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Otrivin RAPID 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

2 099 Ft

209,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Fertőtlenítők alkalmazásakor ügyeljen a biztonságra! Használat előtt mindig olvassa el a címkét és a használati útmutatót!
**** Biocidok alkalmazásakor ügyeljen a biztonságra! Használat előtt mindig olvassa el a címkét és a használati útmutatót!

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. áprilisi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el