Francia szakácsnő a brit uralkodó nagymamája?

Szerző: Szimpatika
Lehetséges, hogy egy francia szakácsnő a nagymamája a jelenlegi brit uralkodónak - legalábbis, ha hinni lehet egy megjelenés előtt álló botránygyanús életrajzi kötet szerzőjének, akinek elméletét máris komoly bírálatok érik.

A jövő hónapban megjelenő könyv írója, Georgie Campbell nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az 1900-ban született, 102. életévében elhunyt Erzsébet anyakirálynőt – II. Erzsébet királynő néhai édesanyját – valójában a család francia szakácsnője hozta világra, mintegy "szívességből", mivel a "hivatalos" mama, Cecilia Cavendish-Bentinck, akinek addig már nyolc gyermeke volt, egészségügyi okokból nem vállalhatott több gyermekszülést.

Elizabeth Angela Marguerite Bowes-Lyon arisztokrata család gyermekeként látta meg a napvilágot, ám születésének pontos körülményeit a mai napig valóban több bizonytalanság övezi; még az sem tudható pontosan, hogy hol született. Vannak adatok arra, hogy a későbbi uralkodó édesanyja Londonban, egy lóvontatású mentőben jött a világra, útban a kórház felé, de arra is, hogy a család Hertfordshire grófságbeli birtokán, St Paul's Waldenburyben született.

Az is a rejtélyek közé tartozik, hogy a gyermek miért kapta egyik keresztneveként a francia Marguerite nevet.

Az új életrajzi kötet írója – akinek művéből a szombati Daily Mail idézett előzetesen részleteket – magyarázatot vél tudni erre is: Georgie Campbell szerint Elizabeth Angela Marguerite Bowes-Lyon valódi mamája Marguerite Roderie, a St Paul's Waldenbury-i birtok "vonzó és kellemes megjelenésű" francia szakácsnője lehetett. A szerző szerint ez a szóbeszéd már akkoriban is keringett a Bowes-Lyon család berkeiben; ez szolgálhat magyarázatként arra is, hogy a majdani anyakirálynőt – VI. György királynak, a jelenlegi uralkodó édesapjának leendő feleségét – a nem túl hízelgő "Cookie" becenéven emlegették (cook angolul: szakács).

A brit királyi családdal hivatásszerűen foglalkozó szakértők máris elítélően szóltak a hamarosan megjelenő kötetről.

Hugo Vickers, aki számos XX. századi kiemelkedő közéleti személyiségről, köztük Erzsébet anyakirálynőről is írt életrajzi műveket, a szombati Daily Mailnek kijelentette: "teljes képtelenségnek" tartja a könyvben felvetett "teóriát". Vickers szerint "csak rá kell nézni az anyakirálynőről és édesanyjáról készült korabeli képekre, és máris látszik, hogy rokonok voltak."

Michael Thornton, egy másik neves brit királyi életrajzíró véleménye szerint a könyv szerzője szembesült azzal a nehézséggel, amellyel Erzsébet anyakirálynő összes életrajzírója szembesült, vagyis azzal, hogy a néhai anyakirálynőről "már minden fontosat elmondtak, és nehéz bármi újdonságot kitalálni."

Az éppen tíz éve, 2002 márciusában elhunyt Erzsébet anyakirálynő azért kapta e hivatalos címét – Queen Elizabeth The Queen Mother –, hogy hivatalos említésekben meg lehessen különböztetni őt leányától, az éppen 60 éve, 1952-ben trónra lépett II. Erzsébet királynőtől. A törvényerejű angol monarchikus szokásjog szerint ugyanis a mindenkori király feleségének nem hercegnői, hanem a Queen (királynő) rang és a felség megszólítás jár.

forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!