Hormonnal vagy életmódváltással?
Hormonok „játéka” a háttérben
A menopauza nem egyik napról a másikra változtatja meg a női hormonháztartást, hosszú évekig tartó folyamatra lehet felkészülni. Ennek során a petefészkek működése fokozatosan leáll, a ciklus szabálytalanná válik, a hormonok termelődése ingadozik, majd az ösztrogénhormon termelődése le is áll. Az erre érzékenyek éppen ezért számos kellemetlen tünetet is megélhetnek, mint például a hőhullámok, az éjszakai izzadás, az alvás- és hangulatzavarok, a súlygyarapodás, a vaginális diszkomfort, szárazság, illetve a vizelettartási nehézségek.
Ezen kényelmetlenségek nagy része az ösztrogén hiányának köszönhető, súlyos kellemetlenségek esetén tehát érdemes elgondolkozni ennek, és más hormonoknak a pótlásáról. A döntés megszületése előtt a páciensnek mindenképpen szükséges részt vennie egy szakorvosi vizsgálaton, EKG-n, vérvételen, testsúly- és csontsűrűség-mérésen, ultrahang vizsgálaton, illetve ha indokolt, más vizsgálatokon is. A hosszú távú egészségét és a kellő információkat figyelembe véve, az érintettnek és a szakorvosnak együtt kell döntést hoznia, törekedve a legkisebb, még hatékony adag előírására.
– A szükséges hormonpótlást feltétlenül egyénre szabva kell elrendelni, és rendszeres orvosi kontroll mellett lehet biztonságosan alkalmazni – javasolja dr. Demjén László, nőgyógyász.
Egy vagy több hormont pótoljunk?
A Harbor-UCLA Medical Center-ben folyó vizsgálatok során a tudósoknak be kellett ismerniük, hogy még nem teljesen világos a kép a hormonpótlás következményeire vonatkozólag. A fő kérdés, hogy melyik módszer rejt nagyobb kockázatot: a kizárólagos ösztrogén-pótlás vagy az ösztrogén-progeszteron pótlása? Egy placebó-kontrollált vizsgálatban a klimaxon átesett hölgyeket két csoportra osztották: az egyik csoportnak ép volt a méhe és ösztrogén-progeszteron pótlást kaptak, a másik csoport tagjait csak ösztrogénnel kezelték korábban, ám átestek a méheltávolításon. Az eredmények azt mutatták, hogy míg az első csoportnak nőtt az esélye az emlőrákra, a másodiknak csökkent.
Ezen vizsgálatok tehát nem osztják a korábban uralkodó álláspontot, miszerint a kombinált és a kizárólagos hormonpótlás is növeli a mellrák kialakulásának kockázatát. Ugyanakkor a tudósok hangsúlyozzák, hogy a hatások, mellékhatások és távolabbi hatások feltérképezése további elemzést igényelnek.
Az életmód csökkentheti a tüneteket
A szakértő szerint az érintett hölgyeknek néhány életmódbeli változtatást is érdemes bevezetnie, amelyek csökkenthetik a tüneteket. (Esetleg akár szükségtelenné is tehetik a hormonpótlást.) Ajánlatos tehát rendszeres mozogni, a stresszt levezetni valamilyen módszerrel, például relaxációval, meditációval, jógával. Hasznos lehet a hűvös, kiszellőztetett hálószoba, a koffein mérséklése, a medenceizmok megerősítése, a megnövelt kalcium, és ha szükséges, D-vitamin bevitel. A szexuális problémák orvoslása végett mindenképpen érdemes nőgyógyászhoz fordulni.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!