Tedd le a cigarettát. Most!

2012. 03. 23.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Március van. Rossz volt az év első két hónapja. Gondolom, nem csak nekem. Nekem azonban különösen. Beteg voltam. Kórházban fekvő. De nem erről szeretnék beszélni. Csak erről jutott az eszembe. Arról, amit a tüdőosztályon fekve láttam. Nem a betegségekről, hanem azok leggyakoribb okáról, a cigarettáról szeretnék beszélni.

Ismerem jól. Nagyon is. Szívtam több mint húsz éven át.

Pedig már rászokni sem volt könnyű. Hatszor lettem rosszul, mielőtt sikerült az első cigit letüdőznöm.

Büszke voltam rá, felnőttnek éreztem magam. Apám, anyám hiába könyörgött, fenyegetett. Szívtam. Mit tudtam én akkor arról, hogy a dohányzás körülbelül a felét megöli azoknak, akik serdülőkorukban kezdenek el pöfékelni, és ezt folytatják egész életük során. Ha tudtam, se törődtem vele. Nem árthat az nekem, hiszen olyan fiatal vagyok. Majd ha öreg leszek, gondoltam, abbahagyom.  Senki sem akar egész életében dohányozni.  Mindenki úgy hiszi, majd leszokik. Nem most, mert most nem akar meghízni. Majd, ha túl lesz a szerelmi csalódáson, a felvételin, a vizsgaidőszakon, az állásinterjún, az építkezésen, a házassági válságon, majd, ha már nem kell annyit dolgozni, kevesebb lesz a stressz. Majd januárban, majd nyáron, majd holnap. Vagy holnapután.

17 éves koromban gyújtottam rá először. Majd évtizedeken át azt gondoltam, leszokom, ha akarok. Hiszen leszokni könnyű.

Sikerült is. Háromszor. Kétszer visszaszoktam. Hogy miért? Azért, mert akkor, amikor már úgy éreztem, megszűnt a cigitől való függőségem, rágyújtottam. Társaságban, dumáltunk, jól éreztük magunkat. Csak egy szálat elszívok, gondoltam. Nem kellett volna. Egy hét sem kellett, s máris újra cigarettáztam. A  dohányzás ugyanis nem egy rossz szokás, amit csak úgy abbahagy az ember. A cigaretta kábítószer. A nikotin egy olyan színtelen, olajos vegyület, amely a ma megtalálható legismertebb addiktív (függőséget okozó) anyag a világon.

A nikotin egy olyan anyag, amely az agyba érve dopamint bocsát ki. A dopamin pedig egy olyan kémiai vegyület, amely örömérzetet okoz. Egyúttal azonban csökkenti is az agy örömre való képességét. Ezért egyre több nikotinra van szükség azonos mennyiségű örömérzés kiváltásához. Márpedig az élőlények természetes tulajdonsága az öröm keresése. Cselekedeteink legfőbb mozgatórugója éppen ez. Ha tehát egy cigarettával időlegesen örömet tudunk okozni magunknak, meg fogjuk tenni. Hiszen olyan egyszerű. Ezért illúzió, hogy könnyen le lehet szokni róla.

Mégis le kell!

Hogy miért?

Azért, mert a dohányfüstben több mint 4000 vegyi anyag található. A szemcsés elegy kátrányt, nikotint, benzint és benzpirént, szén-monoxidot, ammóniát, dimetil-nitrózamint, formaldehidet, hidrogén-cianidot és acroleint tartalmaz. Néhányat ezekből gyulladásokozóként tartanak számon, és mintegy 60-ról tudják vagy gyanítják, hogy karcinogén, azaz rákot okozó anyag.

Tüdőrákot például, amelyet leggyakrabban hoznak kapcsolatba a dohányzással. A tüdőtumor több embert öl meg, mint bármely más ráktípus. Márpedig a tüdőrák okozta halálozás legalább 80%-át a dohányzás okozza. Egy amerikai tanulmány szerint a tinédzserkorban elkezdett dohányzás maradandó genetikai elváltozásokat okoz a tüdőben, és egy életre megnöveli a rák veszélyét még akkor is, ha az illető később abbahagyja a dohányzást. A halálozási arány nagyjából egyenes arányban nő a dohányzás időtartamával. Azokat a nemdohányzókat is fenyegeti a tüdőrák veszélye, akik „mások füstjét” kénytelenek elviselni. Őket védik világszerte az egyre szigorúbb tilalmak. Vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy a nemdohányzók esetében is 20-30%-os a tüdőrák kialakulásának kockázata.

De mondhatok mást is.

A dohányfüst belégzésekor a szív és annak véredényei szinte azonnal reagálnak. Alig egy perccel a dohányzás elkezdése után a pulzusszám emelkedni kezd: a cigarettázás első tíz percében akár 30%-kal is. A dohányzás a vérnyomást is emeli: a véredények összeszűkülnek, és ez arra kényszeríti a szívet, hogy még keményebben dolgozzon azért, hogy a test többi részébe is oxigént szállítson. Időközben a dohányfüstben lévő szén-monoxid negatív hatást gyakorol a szívre azáltal, hogy csökkenti a vér oxigénszállító képességét. Mi következik ebből az unalmas biológia előadásból? Egy meglehetősen kellemetlen és az életet túlságosan is veszélyeztető dolog, a szívroham, amely azért jelentkezik, mert a vért a szívizomhoz szállító artériák elzáródnak vagy összeszűkülnek. Az infarktus a koszorúér elzáródásakor következik be, amit érelmeszesedés vagy vérrög vált ki. A szívizom ilyenkor nem kap oxigént és beáll a halál. A dohányosoknak 2-3-szor nagyobb az esélye arra, hogy szívinfarktust kapjanak.

De mondhatnék mást is.

Az egészségügyi világszervezet 25 olyan betegséget ismer, amelynek kialakulásában a dohányzás játssza a címszerepet.

 

Na jó, abbahagyom az ijesztgetés. Végül is a hivatalos statisztikák szerint néhány éve csökkenni látszik a fogyasztás. Köszönhetően annak is, hogy egyre kevesebb helyen lehet dohányozni. A cigarettát kitiltották a zárt terekből, rágyújtani egyre kínosabb. Egyre több ember tudja, hogy a cigaretta drága, büdös, gusztustalan, rossz ízű és egészségtelen. A kérdés most már csupán az, hogyan lehet leszokni róla.

Orvosok, pszichológusok, nikotinpótló eszközök, cikkek, rágógumik, tapaszok, tabletták, programok tucatjai ígérik, hogy segítenek a leszokásban. És valóban segíthetnek. De csak akkor, ha eldöntöttük, hogy abbahagyjuk. És ha komolyan, igazán eldöntöttük, tulajdonképpen nem is kell segítség.

Elmondom, én hogyan csináltam.

Anélkül, hogy rágyújtottam volna az utolsó cigarettára, kidobtam a félig teli dobozt. Minden alkalommal, amikor szívem szakadt egy cigarettáért, azt mondtam magamnak, nem lehetsz ilyen puhány, ilyen kisszerű, ilyen gyenge. Majd arra gondoltam, most rágyújtok. Két perc múlva: na, akkor elszívtam. S ezt megcsináltam eleinte naponta hússzor, tizenötször, később tízszer. S egyszer csak azt vettem észre, eltelik egy fél nap is anélkül, hogy a cigaretta az eszembe jutna.

Ennek hét éve.

Büszke vagyok magamra. Mellesleg, közel másfél millió forintot spóroltam.

 

A nyitólapról ajánljuk

Júniusi akció

Béres CalciviD 7 filmtabletta

60 db

2 810 Ft

46,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Béres Porcerő Forte filmtabletta

60 + 60 db

6 590 Ft

54,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 980 Ft

66 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 770 Ft

177 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Proliver tabletta

30 db

1 260 Ft

42 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 440 Ft

148 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

150 g

4 380 Ft

29,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 800 Ft

120 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rhinospray Plus 1,265 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

2 070 Ft

207 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apetister junior Málna-feketeribizli ízű oldat

100 ml

1 660 Ft

16,6 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Saballo Complex lágy kapszula

60 db

4 050 Ft

67,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Jiangzhi Tongshu San Forte Szűztea kapszula

80 db

2 250 Ft

28,1 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

30 db

1 780 Ft

59,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Curiosa® sebkezelő gél

15 g

1 430 Ft

95,3 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Kitonail® 80 mg/g gyógyszeres körömlakk

3,3 ml

4 995 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

NeoMagnizum keringés tabletta

50 db

2 190 Ft

43,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 025 Ft

126,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sudocrem® krém

125 g

2 230 Ft

17,8 Ft/g
Kozmetikum
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el