Figyeljünk a horkolókra!
2008. 12. 10.
Persze, hogy figyelünk a horkolókra, nem is tehetünk mást, hisz miattunk nem tudunk aludni éjszakánként. De a bosszankodáson túl érdemes orvoshoz is küldeni a horkolót, mert betegség is okozhatja a horkolást.
Sokszor nemcsak a horkoló mellett alvó kel reggel fáradtan, hanem maga a horkoló is. Ennek az az oka, hogy a horkoló embereknek körülbelül fele alvási apnoe-ban szenved, ami azt jelenti, hogy a légzése többször is leáll alvás közben.
A horkolás keletkezésének oka, hogy a ki-be áramló levegő mozgásba hozza a felső légutak lágy szöveteit. Ha valahol a levegő útjában dugulás, elkeskenyedés van, az jobban megterheli a szívet, ráadásul alvás közben a kötőszövetek és izmok ellazulnak. Ezt a hatást erősítheti, ha lefekvés előtt ittunk, vagy nyugtatót szedtünk be, ezért ezeket jobb, ha kerüljük.
Valamint horkolást okozhat a túlsúly, a megfázásos betegségek, az allergia is. Ezért ezeket a légúti betegségeket javasolt mindig kikezelni. A horkolás rosszabbodhat a kor előrehaladtával, nőknél a menopauza beálltával.
Az orvosok is ritkán kérdeznek alvási szokásainkról, és mi magunk is sokszor apróságként kezeljük a horkolás ügyét, ami nem tartozik az orvosra, azonban tanulmányok kimutatták, hogy a horkolók esetében 40 százalékkal nagyobb az esély magas vérnyomás, 34 százalékkal nagyobb az esély szívinfarktus kialakulására, és 60 százalékkal nagyobb az esély egy agyvérzésre, mint a nem horkolók esetében.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
- Öt tünet, mely nőgyógyászati daganatot is jelezhet
- Körte – A zamatos immunerősítő
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!