Az egészségügyi szakma évek óta hangoztatja, hogy a magánszektor szerepvállalása hosszú távon elkerülhetetlen, a forráshiányos ellátórendszernek külső segítségre is szüksége van. A pár hónapja életbelépett törvénymódosítás lehetőséget teremt arra, hogy a munkáltatók 2012-től adó- és járulékmentesen, a béren kívüli juttatások körében nyújtsanak munkavállalóiknak egészségügyi szolgáltatásokra szóló biztosítást. A Generali – felmérve a lakossági igényeket – úgy döntött, elindítja egészségprogramját, mely mögött az országos hálózattal rendelkező Medicover magánszolgáltató és több mint 20 állami partnerkórház áll.
„A Generali célja az, hogy minőségi egészségügyi ellátást tudjon biztosítani. Meggyőződésem, hogy a biztosítók bekapcsolódásával mindenki nyer az egészségügyben: az jó a magánszolgáltatóknak, az állami intézményeknek, és ami a legfontosabb, a betegeknek” – mondta Erdős Mihály, a Generali biztosító elnök-vezérigazgatója az Egészségprogramot bemutató sajtótájékoztatón. „A biztosítók szerepvállalása plusz bevételhez juttatja az állami intézményeket is. A beáramló pénzt az állami kórház infrastruktúrára vagy bérfejlesztésre fordíthatja, így javulhat az ellátás, és megtartó erőként szolgálhat az orvosok számára is” – tette hozzá.
A Generali elmúlt hónapokban elvégzett felméréséből kiderült: jelentős igény mutatkozik a kényelmes, a megszokottnál jobb minőségű, gyors és hatékony egészségügyi ellátásra. A megkérdezettek évente átlagosan 5-6 alkalommal fordulnak meg magán- vagy állami szakrendeléseken, illetve háziorvosuknál, ehhez adódnak hozzá a szűrővizsgálatok. Elsősorban a fogorvoslás és a nőgyógyászat területén járnak többen magánrendelésre, de más területeken is megfigyelhető, hogy ha az életvitelt, életminőséget befolyásoló gondról van szó, és gyors és hatékony megoldást akarnak, akkor gyakran a magánrendelést választják. Ami a megelőzést illeti, a nőgyógyászati szűrést, tüdőszűrést, fogászati ellenőrzést és a vérkép- illetve vizeletvizsgálatot kisebb-nagyobb rendszerességgel elvégeztetik, a szemészeti, EKG és a mammográfiai szűrést kevesebben, míg a hasi ultrahang, bőrrákszűrés, urológiai szűrés és az általános „menedzser”-szűrés azok, melyekre az emberek többsége nem jut el. A Generali egészségprogramjába ezért számos preventív szűrővizsgálatot is beépített.
Akár megelőzésről, akár gyógyításról van szó, nem mindegy, hogy milyen körülmények között, milyen színvonalú ellátást kapunk, és hogy mennyi időt töltünk az egészségügyi intézményekben várakozással. A Generali a felmérés során azt is vizsgálta, milyen szempontok számítanak igazán az embereknek az egészségügyi ellátás során. A legfontosabbak között említették, hogy szánjanak rájuk kellő időt és figyelmet, érezzék a törődést, rendezett környezetben, harmonikus körülmények között történjen a vizsgálat, jól felszerelt rendelőben kapjanak gyors és szakszerű ellátást, és ne legyen zsúfolt váróterem, hosszú és értelmetlen a várakozással töltött idő. Az igények felmérése után a Generali Egészségprogramot úgy alakították ki, hogy baj esetén teljes körű betegút-szervezést és korlátlan hozzáférést biztosítson a legkorszerűbb diagnosztikához, a minőségi ellátáshoz, várakozás és hálapénz nélkül.
Az egészségügyi ellátás ma sincs ingyen: az Európai Lakossági Egészségfelmérés (ELEF) 2010-ben publikált adatai szerint hazánkban a háztartások közvetlen egészségügyi kiadása 685,9 milliárd forint, ez évente 180 ezer forintot jelent háztartásonként. A lakosság a felmérés szerint több mint 76 milliárd forintot költ hálapénzre.
Jellemző hálapénz-tarifák
Diagnózis gyorsított laborvizsgálat alapján 30 ezer Ft Sebészeti műtét 30-50 ezer Ft
Vényköteles gyógyszer kórházi ápolótól 10 ezer Ft Altatóorvos 10 ezer Ft
Szülés 40-300 ezer Ft
Ápolónő 1000 Ft hetente
Szemműtét 70 ezer Ft
Betegszállító 5-600 Ft
A hálapénz mellett a másik nehézséget a hosszú várólisták jelentik. Egy CT vizsgálatra jelenleg akár több hónapot is várni kell, egy MRI vizsgálat esetében akár fél éves is lehet a várólista, míg egyes szemészeti beavatkozásokra 100 nap után kerülhet csak sor. Szürke-hályog műtétekre például, jelenleg is nagyságrendileg 25 ezren várakoznak, de a csípőprotézis-műtétre várók száma is meghaladja a 16 ezer főt.
A várólisták elkerülésére jelentős összeget költünk el magánrendeléseken is. A Generali egészségbiztosításával betegség esetén most azok is hozzájuthatnak ezekhez a szolgáltatásokhoz, akik azt korábban nem engedhették meg maguknak.
Várólisták hossza Magánellátások jellemző díja
CT akár több hónap belgyógyászati vizsgálat 8 – 20 ezer Ft
MRI akár 184 nap allergia teszt 23 – 70 ezer Ft
belgyógyászati ellátás akár 120 nap kardiológia 8 – 38 ezer Ft
kardiológiai ellátás akár 170 nap fogkőlevétel 8 – 20 ezer Ft
szemészet, ultrahang akár 98 nap
„A paciensek számára komoly előnyökkel jár a Generali Egészségprogram, hiszen a szolgáltatás igénybevételekor a beteg „helyett” a biztosító fizet a szolgáltatónak, ráadásul a különféle egészségügyi ellátásokkal kapcsolatos „betegút” szervezési feladatokat is átvállaljuk. Többféle szűrővizsgálaton is részt vehetnek a biztosítás terhére, és ami véleményem szerint különösen fontos a pácienseknek, hogy ebben a rendszerben megszűnik a hálapénz intézménye, és nő az egy betegre fordított idő az orvosok részéről. Emellett rövidülhetnek a várólisták, és az állami rendszerben maradók is hamarabb jutnak ellátáshoz” – mondta Paál Zoltán, a Generali biztosító vezérigazgató-helyettese.
Havi 5-10 ezer forint közötti összegért már elérhető az alapcsomag járóbeteg-ellátással, labor- és diagnosztikai vizsgálatokkal, 8-16 ezerért a biztosítás a terhesgondozást, házivizitet, betegszállítást és ambuláns műtéteket is fedezi, míg az extra csomag VIP-szintű kórházi fekvőbeteg-ellátást is tartalmaz. Ha egy munkáltató csoportosan köt biztosítást, a dolgozók életkorától függetlenül egységes díjjal, már dolgozónként havi 7 ezer forintos biztosítási díj mellett hozzájuthatnak a legkorszerűbb szakellátáshoz és diagnosztikai szolgáltatásokhoz. Kivétel nélkül mindenkinek jár a személyre szabott preventív szűrőprogram, a szájüreg- és bőrrák szűrés, valamint az e-pszichológiai tanácsadás. A biztosítottak betegség esetén korlátlanul juthatnak egészségügyi ellátáshoz az ország egész területén. A Generali Egészségvonal 24-órában elérhető, telefonos egészségügyi tanácsadással, az ellátás megszervezéshez szükséges időpontfoglalással, ahol orvos is folyamatosan rendelkezésre áll.