Szervóránk jelzi, hogy mikor sportoljunk, vagy mikor menjünk fogorvoshoz

Szerző: Szimpatika
A szervóra működésének az elemzésével a hagyományos kínai orvoslás azt fejezi ki, hogy az ember valójában óráról órára él, és hogy a szervezet egészségügyi állapota folyamatosan változik. Szervezetünkben naponta, havonta, évente ismétlődő biológiai ritmusok vannak bekódolva. A testen belül valamennyi rendszeresen ismétlődő folyamatot a központi biológiai óra irányít, amelyen kívül rengeteg helyi ”ébresztőóra” is működik. Ezek irányítják a tüdő, a szív, a vese, a máj és egyéb szervek működését.

Érdemes odafigyelni a szervóra működésére, különösen, ha emésztési zavarokkal küzdünk, illetve a tünetek, felébredés, éjszakai rosszullétek hatására kikövetkeztethetjük, mely szervünkkel van gond, mely szervünknek van szüksége támogatásra. Az ortomolekuláris táplálkozásban, azaz a tápanyagok terápiás adagolásának összeállításában is segíthet a szervóra ismerete.

A szervezetben keringő energiát egy huszonnégy órás ciklus eltelte után
lehet vázlatosan ábrázolni. A pályákon áramló energia ezen óraciklusával
kapcsolatban minden szervhez, amikor az a maximális aktivitásának
időszakában van, hozzá lehet rendelni egy másik olyan szervet, amely éppen
minimális aktivitással rendelkezik. Ebből az következik, hogy bármilyen
módon befolyásolunk egy szervet, pontosan ellenkező hatást érünk el
az adott szerv párjánál.


A bioritmusok erejét egy-egy betegség lefolyása alatt lehet a legjobban
megfigyelni. Minden megbetegedés esetében egy nap leforgása alatt a tünetek
ingadozó jellegűek. Amennyiben belepillantunk az orvosi statisztikákba,
megállapíthatjuk, hogy bizonyos problémáktól szenvedő páciensek orvos
látogatásának időpontja szinte pontosan lemásolja a szervórát.
Például az epegörcsök rendszerint éjszaka jelentkeznek, míg
a szívinfarktusok dél körül. Ha már a szívvel kapcsolatos problémákról
beszélünk, akkor meg kell itt említenünk, hogy a szívvel kapcsolatos legtöbb probléma minden évszakban 11 és 13 óra között jelentkezik, és különösen érvényes ez nyáron.

23–1 óra: elkezd dolgozni az epehólyag. Azok, akiknek problémáik vannak ezzel a szervvel, általában ekkor felébrednek, vagy nem tudnak aludni.

1–3 óra: aktiválódik a májműködés. Ebben az időszakban kapja az agy a legkevesebb oxigént, ezért pl. utazás alkalmával figyelmesebbeknek kell lennünk. Ekkor az epepanaszokban szenvedők is felébrednek, mert a máj és az epehólyag páros szervek. Nem ajánlatos az alkohol, a zsír és a kávé fogyasztása, valamint a dohányzás.

3–5 óra: aktivizálódik a tüdő, ezért három és öt óra között főleg a dohányosok, asztmások, hörghurutban, náthában vagy légúti gyulladásban szenvedők ébrednek fel. Ez az az időszak továbbá, amikor az emberen leginkább úrrá lesz a félelem, a szorongás érzése. Ilyenkor minden apróság óriási jelentőséggel bír.

5–7 óra: ekkor a vastagbél a legaktívabb. Ez a legmegfelelőbb idő a székletürítésre, és ekkor érdemes elkerülni a stresszt és a rohanást. Lassan, folyamatosan ébredezzünk, mert a beteg emberek éppen ilyenkor vannak a legrosszabbul. Előnyös a sok tea fogyasztása.

7–9 óra: Beindul a gyomorműködés. Nagyon fontos ilyenkor a vitaminok fogyasztása, jó, ha ilyenkor vesszük be az étrend-kiegészítőinket. A testnek melegben kell lennie, ezért ebben az időben kerülendő a hideg zuhany vagy fürdő. Ekkor kellene elfogyasztanunk az első étkezést, azaz a reggelit. Akik reggeli nélkül indítják a napot, egész napra blokkolják a gyomorműködést. Az elhízásnak, emésztési zavaroknak, puffadásnak, epe- és májproblémáknak lehet a melegágya, ha ebben a gyomor számára aktív időszakban mindössze egy keserű, mikróban melegített, adalékokkal terhelt kávét veszünk magunkhoz. De a mű-reggelik sem tesznek jót, mint például egy szelet keksz, amivel éppen csak elverjük az éhséget. A tartalmas, friss ételekből álló reggeli az igazi!

9–11 óra: a hasnyálmirigy és a lép aktív. Nem javallott az alkoholfogyasztás! Megfelelő viszont a gyümölcs és a méz (ez az egyetlen napszak, amikor a szervezet képes megemészteni az édességet) fogyasztása. Kerülnünk kellene a túlzott fizikai megterhelést, ezzel szemben ebben az időszakban csodálatos szellemi teljesítményekre vagyunk képesek. 11 óra körül érhető el a délelőtti teljesítőképesség csúcsa.

11–13 óra: szív-aktivitás időszaka. Nem jó, ha túl nagy mennyiségű táplálékkal terheljük meg a szívet. Kis mértékben visszaesik az agy oxigénellátása, vigyázat a balesetekkel! Ilyenkor sétáljunk, relaxáljunk, vagy aludjunk egy kicsit!

13–15 óra: a vékonybél a legaktívabb. Csökken a fogak érzékenysége (megfelelő időpont
a fogorvosi kezelésre). Elkezd nőni a fizikai aktivitás.

15–17 óra: a húgyhólyag „dolgozik”. Igyunk sok gyógynövényből készült teát és sportoljunk! Az emésztőrendszer képes a nehéz ételek befogadására is, nő az aktivitás, és kezd közeledni a második teljesítménybeli csúcshoz.

17–19 óra: a vese dolgozik. Ilyenkor ki kell küszöbölni mindent, ami árthat neki – zsírok, cukor, só,üdítők, kemikáliák, kávé, alkohol, hideg, stressz.

19–21 óra: szívburok és a vér lép működésbe. Ilyenkor az embernek kifinomul az érzékelése. Zenehallgatásra vagy színházlátogatásra ez a legmegfelelőbb idő, de ekkor érdemes bevenni az antibiotikumokat, illetve felkenni a krémeket a fájó pontokra.

21–23 óra: a Hármas Melegítő meridián tevékenységének időszaka – a test alváshoz készülődik, ezért ne tegyünk semmi olyat, ami ilyenkor aktiválhatná. Nem dohányzunk, nem kávézunk és nem étkezünk ilyenkor. Néhány kutató vélekedése szerint a Hármas Melegítő a hipotalamusszal áll kapcsolatban, amely az agynak azon része, amelyik felel az étvágyért, az emésztésért, a folyadékháztartás egyensúlyáért, a testhőmérsékletért, szívritmusért, vérnyomásért és más vegetatív funkcióért.


Egészséges mindennapokat kívánok!

Bíró Tünde
Holisztikus életmód és egészség tanácsadó

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!