Azok a csodálatos delfinek!

2012. 02. 27.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Magas intelligenciájuk miatt az emberekhez hasonló módon – "nem-emberi személyekként" – kellene kezelni a delfineket, illetve a bálnákat, és ennek megfelelő jogokat kellene biztosítani a számukra – hangsúlyozzák szakemberek.

A kutatók szerint, mivel ezek a tengeri élőlények sajátos kultúrákkal, társadalmakkal, személyiséggel, illetve összetettséggel bírnak, ezért az emberekhez hasonló módon kellene kezelni őket. A delfinek és gyilkos bálnák vízi vidámparkokban való elszigetelése erkölcsileg elítélendő, mivel az állatok életmódja az emberéhez képest nagyobb mértékben társadalmilag vezérelt. 


Kutatók egy csoportja két évvel ezelőtt fektette le a "cetféléket megillető jogok nyilatkozatát" egy helsinki konferencián. Az Amerikai Tudományfejlesztő Társaság (AAAS) vancouveri éves találkozóján felszólaló nemzetközi kutatócsoport most ennek a dokumentumnak a támogatásával igyekszik felhívni a hatóságok figyelmét a probléma fontosságára. 
"A tudomány már bebizonyította, hogy az egyéniség és az öntudat nem kizárólagos emberi sajátosságok" – hangsúlyozta Thomas White, a kaliforniai Loyola Marymount Egyetem etikaszakértője. A cetfélék jogainak törvénybe foglalása azért fontos, mert így az állatok kereskedelmi célú vadászata és az évente több százezer delfin, illetve bálna halálát követelő felelőtlen halászati módszerek teljes mértékben erkölcsileg elítélhetővé válnának – idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása. 
A delfinek agyát vizsgáló legutóbbi tanulmányok szerint ezek a tengeri élőlények jóval intelligensebbek a csimpánzoknál, és az emberhez hasonló módon kommunikálnak egymással. Felismerik magukat a tükörben, képesek új viselkedési formákat tanítani és eltanulni egymástól, illetve saját "jövőképpel" rendelkeznek. A Mississippiben működő Tengeri Emlősöket Tanulmányozó Intézet vizsgálata során a delfinek jutalmat kaptak, ha "kitakarították" a tartályukat: a kutatók szerint mindez szintén az állatok lenyűgöző intellektuális képességeit bizonyítja. 
A nemzetközi tengerszakértők támogatását élvező nyilatkozat tíz pontban foglalja össze a cetféléket megillető jogokat: az élethez, és a természetes élőhelyükön való szabad mozgáshoz való joguktól kezdve, egészen a környezetük védelmére vonatkozó jogokig. A dokumentum szerint sem személynek, sem szervezetnek nincs joga birtokolni ezeket az állatokat, vagy megsérteni a kultúrájukat. A szakemberek szerint mindezeket egy nemzetközileg elismert jogi dokumentumban kellene rögzíteni. 
Az atlantai Emory Egyetemen dolgozó Lori Marino – a nyilatkozat egyik megfogalmazója – szerint a dokumentum megszületését a delfinek agyára vonatkozó új tudományos ismeretek sürgették. Mint azt a szakember hangsúlyozta: "A felépítése ugyan különbözik az emberi elmétől, de az összetettségi szintjét tekintve nagyon is sok a hasonlóság."

forrás: MTI

A nyitólapról ajánljuk

Augusztusi akció

Béres Porcerő Forte filmtabletta

90 db

6 100 Ft

67,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 060 Ft

128,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Hydrominum tabletta

30 db

2 520 Ft

84 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kaloba® belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 995 Ft

99,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Vibovit By Eurovit Immun gumivitamin

50 db

3 415 Ft

68,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Xilomare® 1 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

1 660 Ft

166 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Acneminum tabletta

30 db

2 060 Ft

68,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 620 Ft

5,4 Ft/ml
Kozmetikum

Neogranormon kenőcs

25 g

1 400 Ft

56 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein Forte filmtabletta

90 db

6 530 Ft

72,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 400 Ft

146,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 800 Ft

120 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 040 Ft

102 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 860 Ft

38,6 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

NYDA® express fejtetvek és serkék ellen spray

50 ml

2 750 Ft

55 Ft/ml
Orvostechnikai és gyógyászati segédeszköz *

Zovirax Duo 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 080 Ft

1040 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Proliver tabletta

30 db

1 245 Ft

41,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Octenisept® 1 mg/ml + 20 mg külsőleges oldat

50 ml

2 230 Ft

44,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 100 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el