Legnépszerűbb termékek
Nincs találat
Legnépszerűbb cikkek
Nincs találat

Elcserélt petesejtek

Módosítva: 10/9/2024 2 perc SzülésTerhességMeddőségÖsszes cikk
Egy neves hongkongi termékenységi klinika elismerte, hogy szakemberei elcseréltek két embriót, és a tervezetthez képest más nőbe ültették be. A cserében érintett két nő ellentételezést kap. A humán reproduktív technológiákat felügyelő kormányzati tanács úgy döntött, nem tesz lépéseket a Victory ART Laboratory ellen – ahol egyébként hírességek is kaptak segítséget. A bizottság megállapítása szerint emberi tévedés történt, nem a rendszerben van a hiba – adta hírül a BBC hírportálja.

A vizsgálatból kiderült, hogy egy kezdő embriológus nem ellenőrizte az embriók tárolóján lévő címkét, mielőtt az embriókat beültették a nőbe. A klinika gyorsan észrevette a hibát, és eltávolították az embriókat. Mindkét érintett nő – az is, akinek az embrióját felhasználták, és az is, akinek tévesen ültették be – pszichológiai tanácsadást kapott.

Régebben sok nőben felmerült a félelem, hogy újszülött gyermeküket összecserélik a szülészeti osztályokon, ráadásul számtalan hátborzongató történet keringett hasonló esetekről. Mint ahogy ez az eset is felhívta rá a figyelmet, napjainkban a lombikbébi-programoknak köszönhetően ugyanúgy felmerülhetnek ilyen jellegű aggodalmak, már az embrió beültetését megelőzően. A Hongkongban történt eset kapcsán megkértünk egy magyar meddőségi klinikát, hogy kommentálja az esetet.

 

„Tudomásunk szerint ehhez hasonló eset még nem fordult elő Magyarországon. Összességében elmondható, hogy ilyen tévedés csak a minőségbiztosítási rendszer, vagy a rendszer alkalmazásának hiánya következtében fordulhat elő. A mesterséges megtermékenyítés alapjában véve egy bizalmi kérdés, hiszen a gyermeknemzés általában két ember magánügye, egy klinikán azonban egy teljes szakmai stáb dolgozik a gyermekáldás érdekében. Nemcsak a páciensek, hanem a mi számunkra is elengedhetetlen, hogy nagyon szigorú protokoll szerint regisztráljuk a mesterséges megtermékenyítés összes fázisát annak érdekében, hogy kizárjuk a hasonló tévedéseket, az pedig magától értetődő, hogy egy kezdő embriológus nálunk nem dolgozhat felügyelet nélkül. A folyamat összes lépésében kettős felügyelet van érvényben, így nemcsak az embriókat regisztráljuk, hanem már a petesejtleszívás napján, az előkészítési fázisban is páciensenként külön színkód és a páciens neve szerepel a tenyésztő edényeken, és minden más eszközön is, amivel az ivarsejtek, illetve embriók kapcsolatba kerülnek. Ez azért is fontos, mert előfordulhat, hogy ugyanaz két páciens neve, és akár egy napra esik az embrióik beültetése is, így a protokollnak az ilyen speciális esetekre is ki kell térnie. A magas szintű minőségbiztosítási rendszer számára azonban ez sem jelenthet problémát. Amellett, hogy színkóddal regisztráljuk az összes pácienst, egyéb paramétereik is különböznek egymástól. Általában eltérő többet között a párjuk neve, a petesejtek, valamint az embriók száma és minősége. Mindezek egyedivé teszik az összes pácienst” – tudhattuk meg Szabó Katalintól, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet laborvezető embriológusától.

Egy neves hongkongi termékenységi klinika elismerte, hogy szakemberei elcseréltek két embriót, és a tervezetthez képest más nőbe ültették be. A cserében érintett két nő ellentételezést kap.