Ha csak fogyókúrázunk, az biztosan nem elég
2008. 11. 17.
Fogyókúrázás után nem lehet önmagában a diétával megtartani az elért testsúlyt, mindenképpen szükség van a testmozgásra - derült ki egy dán kutatásból. A Koppenhágai Egyetem szakemberei 125, 18 és 35 év közötti férfit és nőt vizsgáltak, akik fogyókúrával testtömegük több mint 8 százalékától szabadultak meg, és meg is szerették volna tartani ezt az állapotot.
A résztvevők a vizsgálat során háromfajta diéta egyikét alkalmazták. Az elsőben a bevitt kalóriamennyiség 35-40 százaléka származott zsírból, főként olívaolajból, illetve ahhoz hasonló forrásból. A másodikban 20-30 százalékos volt a zsír aránya - fajtára való megkötés nélkül -, míg a harmadikban 35 százalékos. A féléves megfigyelési időszakban mindhárom csoport tagjai visszahíztak valamennyit, az első kategóriába tartozók átlagosan 2,5 kilogrammot, a másodikban 2,2 kilót, a harmadikban 3,8 kilót.
Az eredmény nem érte nagy meglepetésként a kutatókat. "Tudtuk, hogy a legtöbb fogyókúrázó visszaszedi a leadott kilók egy részét, függetlenül a követett diéta típusától. Ennek leghatékonyabb ellenszere a testmozgás" - jelentette ki a Texasi Egyetem munkatársa, az Amerikai Táplálkozástudományi Társaság szóvivője.
A társaság korábbi elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyókúra után is figyelemmel kell követni a kalóriaegyenleget, amelynek egyensúlyát könnyebb megtartani, ha edzéssel növeljük az elégetett kalóriák mennyiségét. Egy másik, amerikai kutatás arra mutatott rá, hogy a reggelizők számára könnyebb feladat súlyuk megtartása. A 12 ezres mintán elvégzett vizsgálat azt is megállapította, hogy a reggel rendszeresen étkezők hajlamosak a nap további részében egészséges ételeket fogyasztani. Érdekes, hogy a reggeliző nőknél alacsonyabb testtömeg indexet mértek a korai étkezést kihagyókhoz képest, a férfiaknál azonban nem volt megfigyelhető ez az összefüggés.
"A nők számára a reggelizés önmagában is segít megtartani a testsúlyt és kordában tartani az éhséget" - kommentálta az eredmény az Amerikai Táplálkozástudományi Társaság szóvivője.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Eljön minden évben
- Egyre több férfi kér tanácsot szakembertől
- A gyulladásos bélbetegség a fiatalokat is veszélyezteti
- Legyen az ajándék felejthetetlen
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!