Tejfogyasztás és daganatok
“A gyermekkori daganatos megbetegedések száma és összetétele jelentősen eltér a felnőtt lakosságétól. Ugyanakkor, ma már számos nemzetközi tudományos munka igazolta, hogy a gyermekkori helyes étkezési szokások – pl. a rendszeres tejfogyasztás – csökkentik bizonyos felnőttkori daganatos megbetegedések kockázatát” – mondta Dr. Garami Miklós, a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika gyermekonkológusa. „Ennek hátterében az áll, hogy a kalcium játssza a legnagyobb szerepet a rákos sejtek pusztításának segítésében, ételeink lebontásáért felelős szerveink vannak ugyanis leginkább kitéve a rákos megbetegedés kockázatának. Megfelelő mértékű tejfogyasztás mellett a testsúly csökkentése és a fizikai aktivitás segítenek a daganat kialakulási kockázatának csökkentésében” – tette hozzá a szakember.
Tej és tejtermékek fogyasztása jelentősen le tudja lassítani a vastagbél hámsejtjeinek osztódását, s ezzel csökkenti a betegség kialakulásának veszélyeit. A Harvard Közegészségügyi Egyetem (Harvard School of Public Health) bostoni Brigham and Woman’s Hospitallal végzett közös kutatása korábban ugyancsak megállapította: megfelelő mennyiségű kalciumbevitel csökkenti a bélpolip kiújulását, mely később rákos elváltozássá válhat. Stephanie Smith-Warner egyetemi adjunktus szerint azoknál az embereknél, akik naponta elfogyasztottak egy pohár tejet, 15%-kal kevesebb volt a daganatos megbetegedés kialakulása, mint azoknál, akik csak hetente fogyasztottak két pohár tejet. A kutatás igazolta, hogy a tejben lévő kalcium volt az elsődleges felelős a megbetegedési kockázat csökkenésében. A kalcium megvédte az elburjánzástól azokat a bélrendszerben található sejteket, melyek túlnövekedése rák kialakulását idézhette volna elő.
Az amerikai Creighton Egyetem táplálkozástani szakértője, Dr. Joan Lappe és munkacsoportja tanulmányai a tej D-vitamin tartalmának kiemelkedő hatására hívták fel a figyelmet a rákos megbetegedések kapcsán. Ezernél is több 55 évnél idősebb nőt kértek fel a vizsgálatra, akiket három csoportra osztottak. Az első csoport tagjai 4 éven keresztül kalciumot és D-vitamint, a második csoportba tartozó hölgyek csak kalciumot szedtek, a kontrolcsoport tagjai pedig placebót kaptak. A kutatók szerint az első csoportban 60, míg a másodikban 47%-kal kevesebb rákos megbetegedés fordult elő a kontrolcsoporthoz képest.
Ez volt az első klinikai vizsgálat, mely igazolja, hogy a D-vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát. A tej kiváló kalcium- és D-vitamin-forrás, s összességében napi három pohár tej elfogyasztásával biztosíthatjuk szervezetünknek azt a mennyiséget, mely csökkentheti a rák kialakulásának esélyeit.
forrás: Semmelweis Médiasarok
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!