Influenzajelentés

Szerző: Szimpatika
Európában még alacsony az influenza aktivitása, de a múlt hónaphoz képest a vírus terjedése növekvő tendenciát mutat - írta hivatalos Facebook-oldalán az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb összegzése szerint 2012 első hetében Olaszországban és Svédországban regionális, míg Hollandiában, Norvégiában és Spanyolországban helyi járványok alakultak ki. További 13 országból – köztük Magyarországról – elszigetelt eseteket jelentettek.

Az ECDC adatai szerint Európa területén a megbetegedéseket okozó vírustörzsek közül eddig az influenza A(H3N2) vírus domináns.

Az ÁNTSZ egy héttel ezelőtt számolt be arról, hogy Európában megkezdődött az influenzajárvány.

Szerdán az Országos Epidemiológiai Központ jelentésében azt írta: Magyarországon az év első hetében kétszer annyian – 6800-an – fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint egy héttel korábban, egy beteg szervezetében pedig kimutatták az influenzavírust.

Mint közölték, az ország valamennyi közigazgatási területén nőtt az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága az előző héthez képest, de tömeges megbetegedésekről az első naptári héten nem érkezett jelentés.

Darányi Mariann orvosmeteorológus korábban az MTI-nek azt mondta: az év elején az enyhe időjárás kedvezett a vírusok szaporodásának, továbbá az emberek enyhe időben hajlamosabbak kevésbé felöltözni, így könnyebben megfáznak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hozzátette: az előjelzések szerint tartós hidegre kell számítani, amely sem a baktériumok, sem a vírusok terjedésének nem kedvez.

 

forrás. MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!