Agyvérzés ellen is hasznos a ginkgo levél
2008. 11. 10.
A ginkgo biloba fák leveleinek gyógyító hatása már évezredek óta ismert, de amerikai orvosok most egy újabb területet kutatnak, ahol hasznos segítség lehet a ginkgo. Eddigi kísérleteik alapján úgy tűnik, hogy a növény leveleiből készült kivonatok hasznosak lehetnek az agyvérzés megelőzésében is.
A ginkgo biloba fák, más nevén páfrányfenyők már a földtörténeti őskorban is elterjedtek voltak, és mivel szinte változatlan formában maradtak fent a mai napig, élő kövületeknek is nevezik őket. A 30-50 méter magasra is megnövő és akár 2000, sőt 3000 évig is élő monstrumok leveleit Kínában már több ezer éve használják a gyógyításban. Mára már hazánkban is „divatba jött”, nem hiába. Segít vérellátási zavarok esetén, hasznos az emlékező képesség és a koncentrációs készség fejlesztésében, valamint antioxidáns hatású is.
Egy új amerikai kutatás szerint viszont a gyógyításnak egy újabb fontos területén is használható lehet ez a növény. Egy egereken végzett kísérlet szerint ugyanis nagyban segíthet megelőzni, vagy legalábbis csökkenteni az agyvérzés esetén fellépő agyi sérüléseket. A Baltimore-i egyetemen végzett kutatás során kiderült, hogy a ginkgóval nem kezelt állatokkal szemben 61 százalékkal kisebb eséllyel roncsolódott azoknak az állatoknak az agya egy agyvérzés során, amelyek naponta kaptak ginkgo kivonatot. „Ezek alapján nagyon valószínűnek tűnik, hogy a ginkgóban található bizonyos összetevők megvédik az agyat agyvérzés esetén, így azoknál a főképp idős embereknél, akik agyvérzés szempontjából veszélyeztetettebbek, javasolt lehet, hogy naponta szedjenek ginkgolevél kivonatot”- mondta Dr. Sylvian Dore, a kutatást vezető egyik orvos.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
- Öt tünet, mely nőgyógyászati daganatot is jelezhet
- Körte – A zamatos immunerősítő
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!