Idén már csak az utcán szabad dohányozni

2012. 01. 04.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Idén számos jogszabályváltozás érinti a dohányzókat. Január elsejétől lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás, így munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani; februárban és júliusban emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója; szeptembertől pedig a dohánytermékek dobozán megjelennek a képes egészségvédelmi figyelmeztetések.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár legutóbb a nemdohányzók védelmében indított népegészségügyi kampányuk indításakor beszélt arról, hogy Magyarországon 18 percenként hal meg valaki a dohányzás következtében, évente pedig harmincezren veszítik életüket valamilyen, dohányzással összefüggő betegségben. A tüdőrákos megbetegedések 90-95 százaléka, míg az összes rákos megbetegedés 30-35 százaléka vezethető vissza a dohányzásra – tette hozzá.


A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítását áprilisban szavazta meg az Országgyűlés. Ennek értelmében 2012. január elsejétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben – így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken –, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok további közterületeken is megtilthatják a dohányzást.

Fontos változás, hogy nem jelölhető ki dohányzóhely ezután a közforgalmú intézmények és a munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vonatokon sem, így megszűnnek a dohányzókocsik. Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben.

Szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál.

Zárt térben ezután csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, a szivarszobákban étel és ital nem szolgálható fel. Ezen kívül zárt légterű dohányzóhelyiség csak büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben alakítható ki a fogvatartottak, illetve a betegek számára – biztosítva, hogy dohányfüst a többi helyiségbe ne juthasson be.

A dohányzási tilalom betartását az ÁNTSZ ellenőrzi, megsértése esetén egészségvédelmi bírságot szab ki. Az államigazgatási szerv eltekinthet a bírság kiszabásától, ha az intézmény vezetője, üzemeltetője, a rendezvény szervezője, a munkáltató, illetve akit a közforgalmú intézmény szabályzata erre kijelöl, a tilalmat megsértőt felszólította a dohányzás befejezésére, vagy ha ennek nem tesz eleget, az intézmény elhagyására.

A bírságolás három hónap türelmi idő után 2012 áprilisában kezdődik. Ekkortól a népegészségügyi szakigazgatási szervek magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében 2,5 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak szabályszegés esetén.

Jelenleg a vasúti járművek tizenöt százalékán, a száz kilométernél hosszabb távon közlekedő belföldi távolsági vonatokon rá lehet gyújtani. Január elsejével viszont a vasút teljes területén, a pályaudvarokon, a vasútállomásokon, a megállóhelyeken és azok peronjain, valamint az összes személyszállító vonaton is tilos lesz rágyújtani.

Annak érdekében, hogy a januári jogszabályváltozásokra felhívják a figyelmet, a korlátozás által érintett helyeken figyelmeztető táblákat helyeznek el. Ezeken a tiltás mellett feltüntetik annak a honlapnak a címét, illetve azt a telefonszámot is, amelyen a szakemberek a dohányzásról leszokásban nyújtanak segítséget. A telefonszámon azt is jelezni lehet, ha valaki szabályszegést tapasztal.

Az egészségügyi államtitkárság elindította a hatodik, egyben legnagyobb népegészségügyi kampányát, amelynek célja, hogy minél többen hagyják abba a dohányzást, illetve el se kezdjék. Számolnak azzal, hogy visszaesik a dohánytermékek forgalma, de ezzel párhuzamosan a dohánytermékek jövedéki adója emelkedni fog, így a költségvetésben ez nem okoz majd hiányt. A korábban tervezettnél nagyobb mértékben, ráadásul május és november helyett már jövő februárban és júliusban nő a dohánytermékek jövedéki adója. A kormány húszmilliárd forint többletbevételt vár ettől.

A múlt pénteken megjelent a dohánytermékek jelöléséről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló kormányrendelet is, amelynek mellékletében szerepelnek az új, kombinált figyelmeztetésekhez használandó képek és szöveges figyelmeztetések. Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba, de záró rendelkezései szerint a kombinált figyelmeztetések csak később jelennek meg.

Mint az egészségügyi államtitkárság korábban közölte, a kormány döntése alapján csak képes egészségvédő figyelmeztetésekkel ellátott csomagolású dohánytermékeket lehet gyártani a jövő év szeptemberétől, és 2013-tól csak ilyen csomagolású termék hozható forgalomba.

forrás: mti

A nyitólapról ajánljuk

Augusztusi akció

Béres Porcerő Forte filmtabletta

90 db

6 100 Ft

67,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 060 Ft

128,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Hydrominum tabletta

30 db

2 520 Ft

84 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kaloba® belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 995 Ft

99,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Vibovit By Eurovit Immun gumivitamin

50 db

3 415 Ft

68,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Xilomare® 1 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

1 660 Ft

166 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Acneminum tabletta

30 db

2 060 Ft

68,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 620 Ft

5,4 Ft/ml
Kozmetikum

Neogranormon kenőcs

25 g

1 400 Ft

56 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein Forte filmtabletta

90 db

6 530 Ft

72,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 400 Ft

146,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 800 Ft

120 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 040 Ft

102 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 860 Ft

38,6 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

NYDA® express fejtetvek és serkék ellen spray

50 ml

2 750 Ft

55 Ft/ml
Orvostechnikai és gyógyászati segédeszköz *

Zovirax Duo 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 080 Ft

1040 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Proliver tabletta

30 db

1 245 Ft

41,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Octenisept® 1 mg/ml + 20 mg külsőleges oldat

50 ml

2 230 Ft

44,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 100 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el