Szimpatika – Őrangyal – Apaszemmel

Adok neki aprót. Tudom, hogy mindennapos eset, de elszomorító. Ahogy az is, amikor egy teljesen ápolatlan, látszólag alkoholista kéri, hogy adjunk neki. Vannak már ismerős arcok a környéken, akik biccentenek a fejükkel, ha meglátnak.


Volt idő, amikor azt gondoltam, hogy aki szeretne, az talál munkát, és mindenki felelős a saját sorsáért. Ez mára megváltozott, részben azért, mert rengeteg élethelyzetet láttam a közvetlen környezetemben. Ismerőseink közül az elmúlt években többen veszítették el az állásukat, vezető pozícióból és alkalmazotti státuszból egyaránt. Hál’ Isten, ők tudták kezelni a helyzetet, hiszen erős volt a családi hátterük és az akaraterejük. Viszont nem mindenki tudja feldolgozni ezeket a helyzeteket, és nem tudhatjuk, hogy ki, mitől került az utcára. Ezekről mi mindig beszélünk a gyerekekkel, mert az, ahogy mi élünk, mára már – sajnos – jónak számít. Néha sajnálom őket, hogy egy nagyvárosban élünk annak minden „szemetével” együtt, de a nagyoknál azt látom, hogy ezáltal jobban megbecsülik azt, amink van.

A munkám miatt rengeteg szervezettől kapunk decemberben levelet, hogy támogassuk őket pénzadománnyal. A legmegdöbbentőbb tények mégiscsak egy megbeszélésen hangzottak el a Mikulásgyár szervezőitől. Ők nem pénzt kértek, hanem tartós élelmiszert. Ezt borzalmas volt hallani, hogy valakik 2011-ben Európa közepén ételt kérnek, mert éhesek. Nem betegek, nem árvák, nem fogyatékkal élők, hanem egyszerűen az éhalál fenyegeti őket. Borzalmas adatok hangzottak el ezen a találkozón, mi ültünk egy fűtött irodában, kávét ittunk, és közben megtudtam:

-         A felmérések szerint Magyarországon 20-25 ezren rendszeresen éheznek, és körülbelül 380 ezerre tehető az alultáplált, elégtelenül étkező gyerek száma

-         Magyarországon közel 2,8-3 millió ember él a létminimum alatt.

És folytathatnám, de nem akarok sokkolni senkit sem. Jön a Karácsony, és ilyenkor talán tényleg jobban figyelhetnénk egymásra. Amikor sokkoló fotókat látunk Indiából vagy Afrika teljesen elmaradott térségeiből, akkor elszorul a szívünk, de sajnos kis hazánkban is nagy a baj!

Nekünk családon belül van „őrangyalunk”, kapunk otthonról egy lelki biztonságot, de van, akinek ez nem adatik meg. Nem feltétlenül csak pénzről van szó, mindenkinek belefér egy kis odafigyelés az életébe, és mindenki a maga módján segíthet valakin. A rászorulóknak pedig sokszor egy jó szó, egy mosoly is elég.