A gyermekkórházi koszt is legtöbbször egészségtelen

Szerző: Szimpatika
Szakértők vizsgálata szerint az amerikai gyermekkórházakban a kis betegek ritkán ehetnek egészséges ételeket, és aligha tanulhatnak helyes táplálkozási ismereteket. A táplálkozástudósok vizsgálatának lehangoló eredményeit a Academic Pediatrics szaklap közölte.

Az Egyesült Államokban a gyermekek és a tizenévesek mintegy 17 százaléka kövér. A szakemberek aggályát fokozza, hogy a szám egyértelműen növekszik: 1980 óta az elhízott fiatalok aránya csaknem megháromszorozódott. A statisztikák szerint a túlsúly döntően a rosszabb társadalmi-gazdasági helyzetű családok gyermekeit érinti.


Szakorvosokból álló bizottság Kalifornia vezető gyermekkórházait látogatta végig, hogy megvizsgálja, mivel etetik a kórházba kerülő gyerekeket. Az eredmény nagy vihart kavart: az állam gyermekkórházaiban az ételeknek csak hét százalékát nevezhették egészségesnek.

Lenard Lesser, a vizsgálat vezetője hangsúlyozta: "egészségügyi szakemberként tudnunk kell az egészséges étkezés és az egészség közötti összefüggést, és a kórházainknak ebben példát kellene nyújtani". A munkacsoport azt a táplálkozástudományi mintarendszert használta, melyet a szakértők gyermekek számára készítettek.

"Sajnos, sok gyermekkórházban a fölszolgált étel nem volt jobb, sőt néha rosszabbnak bizonyult, mint ami a gyorséttermekben található" – mondotta a vizsgálat vezetője. A kutatók megvizsgálták a kórházak büféinek ajánlatát és azt is értékelték. Az utóbbi esetben osztályozták az árat, a gyümölcs- és zöldségválasztékot, a tápérték jelölését és az egészséges innivaló választékot is.

A 14 kórház részletesen elemzett kórházi ételeiből, a mintakönyv figyelembe vétele után csak hét százalék minősült egészségesnek. Volt jó eredmény is: mind a 14 gyógyintézetben sovány tejterméket és cukormentes üdítőitalt lehetett kapni. Ugyanakkor teljes kiőrlésű kenyér csak 25 százalékban volt a büfékben.

Az üzletek 81 százalékában a választékban szerepelt nagy kalóriatartalmú sütemény és fagylalt. A kórházak felében sehol nem volt föltüntetve, hogy tartanak egészséges ennivalókat is. Megjegyezték azt is, hogy csak 44 százalékban használtak alacsony kalóriatartalmú saláta öntetet.

"Ha a kórházi ételeket nem tudjuk egészségesebbé tenni, hogyan várhatjuk, hogy a közösségben egészségesebb ételeket egyenek?" – kérdezte a vizsgálat vezetője.

forrás: mti

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!