Anyaszemmel: a dédi mostantól mindig velünk lesz

2011. 11. 22.
Szerző: Szonda Györgyi
Nagyon szerencsések a gyermekeink, mert eddig csak kevés alkalommal kellett szembenézniük az elmúlással, és hála az égnek, még temetésen sem voltak. Azt gondolom erről, hogy sokkal szebben, bensőségesebben tudtak elbúcsúzni a dédszüleiktől otthon, egy szál gyertya és néhány könnycsepp mellett, mint a fekete ruhás, síró rokonok között, egy számukra felfoghatatlan helyzetben.
Az én drága nagymamám és Bori lányom között hihetetlenül szoros kapcsolat volt szinte a megszületése pillanatától. Egészen kicsi korában már teljesen elvarázsolta a Dédit, aki képes volt négykézláb rohangálni vele a szobában, vagy órákig pepecselni bármivel, vagy a kert végében beszélgettek az „Ő kettejük rönkjén”, és csak a kacagásuk ért el a házig.

Akkor azt hittem, ez így lesz örökké, és minden gyerekem részese lehet ennek a csodának, hiszen velem is mindig ugyanígy játszott, nem öregedett semmit az idő múlásával. Azután egyik pillanatról a másikra itt hagyott minket, és mi képtelenek voltunk felfogni, hogy ez megtörténhetett. Szegény kislányom csak azt látta, hogy mentő jött a Dédiért, aztán pár nap múlva azt, hogy kisírt szemmel megyek érte az oviba.
Nagyon nehéz volt, először veszítettem el ennyire közelálló szerettemet, ismeretlen volt az érzés, nem találtam a válaszokat, segíteni akartam édesanyámnak, nagypapámnak, magamnak, a lányomnak, de igazából Borikám segített nekem.
Ötévesen teljesen máshogy látja az ember a világot: persze nagyon sírt, és hozzám bújva aludt azon az éjszakán, de azt mondta, hogy mostantól mindig vele lesz a Dédi, és ne féljek, velem is, mert a mennyország olyan hely, ahonnan egyszerre tudja fogni mindkettőnk kezét, sőt a Mamáét is.
Azóta eltelt pár év, és minden november elején gyertyát gyújtunk a szeretteinkért, akik már nincsenek velünk, és fényképeket nézegetünk, beszélgetünk azokról a dédszülőkről, akiket sajnos nem ismertek a gyerekeink, és visszagondolunk azokra, akikről vannak emlékeik. Ezek az esték nem szomorúak, bár néhány könnycsepp kicsordul – főleg Bencém szeméből –, inkább békések és meghittek, és ilyenkor tényleg érezni, hogy közel vannak hozzánk, nekem sokkal közelebb, mint a temetőben...

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ajánlataink

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!