Miért veszélyes a konyhasó?

Szerző: Szimpatika
Alvás közben sok embernek időnként kimarad a lélegzetvétele, ami néhány másodpercig, de akár percekig is tarthat, és több betegség tünete, kockázati tényezője lehet. Egy kanadai vizsgálat szerint a kihagyó légzés a konyhasó bevitelének csökkentésével javítható.

Mivel éjszakai nyugalom közben, álmában történik, alvási légzésszünetéről az érintett személy általában nem is tud, csak környezete veszi észre, és ha ez a szünet hosszú másodperceket, sőt perceket jelent, a hozzátartozók számára félelmetes jelenség lehet. Van, akinél ez a horkolás csöndjeként észlelhető, de a hálótárs számára mindenképp zavaró esemény.


Részletes orvosi vizsgálatok azt bizonyították, hogy az alvási légzésszünet egyik oka, hogy a légzésben részt vevő torokizmok túlságosan ellazulnak és átmenetileg elzárják a légutakat, a másik ok az agyi légzőközpont kihagyó ingerképzése. Az sem ritka, hogy ezek kombinációjáról van szó.

Szívelégtelenségben minden második betegnél előfordul az alvási légzésszünet, ami ilyenkor még tovább rontja az eleve nem megfelelő vérkeringést és a szervezet oxigénellátását. Kanadai kutatók Takatoshi Kasai vezetésével ezért foglalkoztak vérkeringési elégtelenség miatt kezelt betegeik éjszakai alvásának vizsgálatával.

A vizsgált személyekre éjszakánként olyan műszereket szereltek, amelyekkel folyamatosan figyelhették a szívműködést, a légzést, az agyműködést és az esetleges végtagmozgást. Az utóbbinak különös jelentősége, hogy szívelégtelenségben a páciens alsó végtagja napközben megdagad, ödémás lesz, ám ez a folyadékgyülem éjszaka jórészt fölszívódik, bejut a tüdőbe, illetve a nyaki szövetekbe és megnehezíti a légzést.

Mivel a túlzott konyhasóbevitel, a sós koszt fokozza a vízvisszatartást és így a lábdagadást, a kutatók 54, szívelégtelenség miatt kezelt beteget úgy tanulmányoztak, hogy gondosan figyelték a konyhasóbevitelt és a légzést.

Egyértelműen azt találták, hogy ha a keringési elégtelenségben szenvedő beteg sok sót fogyasztott, lényegesen gyakoribb volt a kimaradó lélegzetvétel, mint akkor, ha sószegény étrendre fogták. Ez kiváltképp azoknál a férfiaknál érvényesült, akiknek a veseműködése is károsodott, mivel náluk a só- és vízkiürítés is rosszabb volt.

A fontos tudományos fölismerést tartalmazó tanulmányt az Amerikai Kardiológiai Kollégium folyóirata közölte.

 

mti

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!