Lajka kutya borzalmas halálának igaz története

2011. 11. 03.
Szerző: Szimpatika
Éppen ma ötven éve annak, hogy 1957. november 3-án az orosz Lajka kutyát a Szputnyik-2 nevű szovjet mesterséges holddal kijuttatták a kozmoszba. Lajka egy sintértelepről kiválasztott, kistermetű, tehát a mesterséges hold szűk „kabinjában" való utazásra éppen alkalmas jószág volt.
A több tonnás jármű hasznos tömege csak 500 kilogramm volt, és a kistermetű „űrkutya" hermetikusan lezárt kabinban tartózkodott. Akkor a hivatalos szovjet szervek azt állították, hogy Lajka révén a súlytalanságba került biológiai lény, itt konkrétan egy állati test reakcióit tanulmányozták.

A hivatalos változat szerint, ami annak idején a világsajtóban is helyet kapott, Moszkva azt állította: mivel a kémiai áramforrások (elemek) csak hét napra elegendő áramot adtak, Lajkát a hetedik napon az élelmet adó szerkezet utolsó adagjában beadott méreggel elpusztították, hogy ne szenvedjen.

Nem volt igaz. A szovjet vezetés a kutyát kizárólag azért lőtte fel, hogy elmondhassák: ők már élőlényt is küldtek a világűrbe. Ismervén a nyugati emberek állatszeretetét és az állatvédő ligák sokfelé jelentős társadalmi erejét, beadták a világnak ezt a méreg-mesét.
Azt a verziót, hogy Lajka utolsó ételadagjába gyorsan és fájdalommentesen ható szert kevertek, csak hónapokkal az eset után közölték Moszkvában, amikor látták, milyen nagy felháborodást keltett a világban a kis állat pusztulása. 1957 végén sokan meg is hatódtak – lám, milyen szépen megkönnyítették Lajka pusztulását a nagylelkű szovjet tudósok!

Hogy mi is történt valójában a rokonszenves kutyával, arra csak negyven évvel később, 1997-ben derült fény, amikor az ITAR-TASZSZ hírügynökség kinyomozta az igazságot. A kutyával semmilyen kísérletet nem végeztek. A Szputnyik-2-nek nem is volt leszállóegysége, vagyis amikor a kutyát betették a szűk tartályba, eleve halálra ítélték. Lajka már az űrutazás első perceiben elpusztult. Élve nem is jutott fel a légkör külső szélére, a tulajdonképpeni világűrbe, mert rossz tervezés vagy kivitelezés miatt a Szputnyik-2 hővédő pajzsa a levegővel súrlódva túl korán leégett, emiatt a kis űrhajóban keletkező több száz fokos hőség megölt minden életet, és tönkretette a műszereket is.
Az egész kísérlet balul ütött ki, a Szputnyik repülésének nem lett semmilyen értékelhető tudományos eredménye. Az akkor közölt moszkvai adatokkal ellentétben a hajó pár perccel a fellövés után elégett a légkörben! Így Lajkát nem mérgezhették meg a távolból az „emberséges" űrkutatók: a szerencsétlen állat egyszerűen elégett a járművel együtt.

forrás: www.haziallat.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!