Milyen világban élünk – Anyaszemmel

Sajnos azonban nemrég közelről tapasztaltuk meg, hogy mennyire pofátlanok és bátrak tudnak lenni a betörők. Köszönhetően a nyárias koraősznek, még egy pár napra lementünk a Balatonhoz: utolsó csobbanás, kevés ember, nyugalom... Késő este Ádám fiam, a férjem és a sógórnőmék még beszélgettek a kertben, én pedig éppen belezuhantam az első mély álomba, mikor furcsa matatásra ébredtem, és a rémülettől hirtelen csak sikítani tudtam, mikor megláttam az ágyunk végében állni egy alakot a kitárt ablaknál, ahogy éppen egy táskát próbál elemelni. Szerencsére pont időben ébredtem, így üres kézzel menekült, és csak egy hajszálon múlt, hogy nem kapták el a fiúk. Ennek tulajdonképpen örültem, mert nagyon aggódtam, mi történik addig, amíg megérkeznek a rendőrök...

Mondanom sem kell, a lányok teljesen kikészültek, hiszen mindent hallottak az emeleten, hajnalig senki sem tudott aludni, kivéve az én hétalvó Bence fiamat, aki csak másnap értesült az eseményekről, de annál nagyobb lelekesedéssel asszisztált a helyszínelőknek. Egész nap nyomolvasóst és rendőröst játszottak, még a hároméves is nagyítóval rohangált. A következő este nagyon nehezen ment az elalvás, végig kellett beszélnünk, hogy miért történnek velünk ilyenek, hogy fordulhat elő, hogy egyszer betörtek a lakásunkba, felforgattak mindent, elvitték minden értékünket; két év múlva egy besurranó vitte el a játszó lányaim mellől (!) a pénztárcámat, majd a költözés után a bicikliket lopták el az új pincéből, kétszer feltörték az autónkat... Most meg kifeszítették a bezárt ablakot, úgy hogy itthon voltunk. Tényleg elég szörnyű, hogy ilyen világban élünk, de mindig arra gondolok, hogy hála az égnek, senkinek nem esett baja. Minden alkalommal attól borultam ki, hogy mi lehetett volna, ha nem ilyen piti besurranókkal van dolgunk, és újra elgondolkoztam, hogy mit tartsak az ágyam mellett, mivel tudnám megvédeni magunkat. Újra előtörtek belőlem azok az érzések, hogy megtanulok lőni, és a lányokat ráveszem, hogy tánc helyett mostantól karatézni járjanak. Jó, tudom, hogy az erőszak nem megoldás, és csak újabb erőszakot szül, de borzalmas a tehetetlenség...