Felhívás a kormányzat számára
Fővédnök: Prof. Dr. Hámori József, agykutató, az MTA volt alelnöke,
védnök: Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke volt.
Az Alzheimer Világnapon felhívtuk a kormányzat figyelmét a következőkre:
• az Alzheimer-kór napjaink egyik legsúlyosabb egészségügyi-szociális-gazdasági kihívása
• az idős emberek godozásának-ápolásának legfőbb oka az Alzheimer-kór
• a legtöbb ápolást igénylő Alzheimer-betegek közvetlen ápolási költségei meghaladják a szívbetegség, a rák és a stroke együttes ápolási költségeit; az EU-ban ez betegenként 21 ezer eurót, közel 6 millió forintot jelent, és e költségek 56%-át az informális ellátás ára teszi ki (az informális ellátás költsége a beteg hozzátartozói vagy barátai által végzett és nem megfizetett ellátás, ápolás és gondozás költsége)
• az Alzheimer-kór "áldozatainak" még a betegség ellenére is megmaradnak az emberi értékei és az emberi méltósága, így ugyanazt az egészségügyi-szociális támogatást, ellátást igénylik és érdemlik, mint más betegtársaik
Felszólítjuk a kormányzatot, hogy a fenti dokumentumokra tekintettel
• tegyék hazánkban is kiemelt egészségügyi prioritássá
• a Nemzeti Alzheimer Stratégia kidolgozását mielőbb tűzzék napirendre, amint már több EU tagországban és az USA-ban tették
• nyújtsanak minőségi egészségügyi és szociális ellátásokat a betegnek és gondozóiknak
• biztosítsák minden beteg számára a korszerű terápiák igénybevételének lehetőségét a támogatás 50%-ról 70 %-ra történő emelésével, mivel a jelenlegi magas térítési díj miatt nem hozzáférhetőek a betegek többsége számára
Nemzetközi összehasonlításban a specifikus terápiában részesülők aránya a többi tagállamhoz viszonyítva alacsony mértékű, az EU-ban Magyarországon a legalacsonyabb a kezelt betegek aránya, a betegek csupán 2,6%-a, ami mindösszesen 4-5000 beteget jelent, annak ellenére, hogy Magyarországon is az összes korszerű terápia hozzáférhető, 2009-től már a legkorszerűbb tapasz formában is.
• haladéktalanul tegyék meg a szükséges lépéseket egy országos demens napközi-hálózat kiépítésére
• minden Alzheimer-beteget gondozó kapja meg az ápolási díjat bárhol is él az ország területén
• a magyar jogalkotásban minden fogyatékosokat érintő rendelkezés hatályát automatikusan terjesszék ki az Alzheimer-betegségben szenvedőkre, mivel az ENSZ Egyezmény és a 2007. évi XCII. Törvény értelmében az Alzheimer-betegek is értelmileg fogyatékosok
• finanszírozzanak olyan preventív ismeretterjesztő és figyelemfelhívó programokat, amelyek arról tájékoztatják a társadalmat, hogyan csökkenthető a demencia kialakulásának kockázata
• tegyék prioritássá az Alzheimer-kór és más demenciák kutatásait az EU elvárásai szerint; az Unió tagállamai úgy döntöttek, hogy az Alzheimer-kór és a kapcsolódó betegségek kutatása legyen az a terület, ahol először vezetnek be közös kutatásprogramozást, és eddig már 20 európai ország jelezte hajlandóságát egy közös rendszer kialakítására;
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!