Az utolsó orvos oltsa le a villanyt
2011. 09. 27.
Országjáró körútra indul kedden a Magyar Rezidens Szövetség. Céljuk, hogy az év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket annak érdekében, hogy a kormányzat érdemi intézkedéseket tegyen az orvosi bérek és munkakörülmények rendezésére – mondta Papp Magor, a szövetség elnöke az MTI-nek. Élhető Magyar Egészségügyért elnevezésű mozgalmuk keretében rendezett országjáráson először a miskolci és a mezőkövesdi kórházba mennek, a következő héten pedig Szeged és térsége nagyobb intézményeit látogatják körbe.
A céljuk, hogy a következő egy, másfél hónapban végigjárják az összes nagy kórházat, hogy konzultáljanak a kollégákkal az egészségügyben kialakult helyzetről, a lehetséges megoldásokról, és egyúttal az akciójukhoz való csatlakozásra buzdítsanak.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2011/09/rezidens-resize.jpg)
A rendezvényeken részt vesznek a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szövetsége helyi képviselői is.
A rezidensszövetség elnöke azt mondta: legalább háromezer nyilatkozatra van szükség ahhoz, hogy akciójuk sikeres lehessen. Ha ezt nem érik el, a felmondólevelek januártól nem aktiválódnak, ám meggyőződése, hogy ez a mennyiség összegyűlik majd – hangsúlyozta Papp Magor.
Annak idején Csehországban a 40 ezer tagú orvostársadalom 3800 nyilatkozattal vitte sikerre az akcióját, így Magyarországon a 28 ezres orvos létszám mellett háromezer felmondó nyilatkozattal már jelentős hatást lehetne gyakorolni a döntéshozókra – tette hozzá.
A rezidensszövetség elnöke azt is közölte, hogy mostanáig a csatlakozók elsősorban azok közül kerültek ki, akik a következő években amúgy is el akartak menni az országból, vagy valamilyen más módon akartak kiszállni a magyar egészségügyből. Az államtitkárság által meghirdetett, rezidenseknek szóló ösztöndíjprogramról elmondta: nagyon fontos, mert hatszáz ember megélhetését segíti, de önmagában nem képes megállítani a migrációt.
Számításai szerint az év végére 27 ezer alá csökkenhet a magyar egészségügyben ténylegesen dolgozó orvosok száma.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!