A nyugati kultúra embere két-háromszorosát fogyasztja annak a táplálékmennyiségnek, amelyre szervezetének valójában szüksége van. Az ily módon igénybe vett szervezet kevésbé ellenálló, hiszen többszörös munkát végez. A rossz táplálkozás tehát kedvez a betegségek kialakulásának. Ilyenformán a koplalás tulajdonképpen gyógyítás! Megfigyelhető például, hogy a beteg gyerekek, de az állatok is – akik még ösztönösen esznek, illetve betegség esetén nem esznek – önmagukat gyógyítják a böjtöléssel. Láz, izomgörcs, influenza, fülgyulladás és emésztési problémák esetén a pihenés és egy 2-3 napos böjtkúra minden orvosságnál hatékonyabb.
Mert a böjt lélegzetvételnyi szünetet ad az újabb és újabb táplálékot feldolgozni kényszerülő szervezet számára. A koplalás belső nagytakarítás, ilyenkor távoznak azok a salakanyagok és mérgek, amelyek apránként felhalmozódnak szervezetünkben, leépül a lerakódott felesleges fehérje, a legkisebb véredényekben, a hajszálerekben és a kötőszövetekből pedig a vese segítségével kiválasztódnak és kiürülnek a lerakódott méreganyagok.
Az evés és a böjtölés ugyanúgy összetartozik, mint az alvás meg az ébrenlét, a belégzés és a kilégzés. Természetes életritmusunkban mindkét pólusnak megvan a maga helye: az étkezési és böjtperiódusok állandó váltakozásában élünk, csupán a ritmus szabályozható. A civilizáció fejlődésével majdnem feledésbe merült ez az igazság. A böjtperiódusok egyre rövidebbek. De nemcsak a civilizációs fejlődés, a természettől és a természetes élettől való eltávolodás tüntette el az életünkből a rendszeres böjtöt, hanem a vallásos élet visszaszorulása, hiszen a vallási böjtök hagyományai elveszítették jelentőségüket. A vallások mind többet és többet veszítettek hagyományaikból, így mára a böjtölésnek néhány szegényes maradványa maradt csupán: nálunk elsősorban a nagypénteki böjt, a görög-ortodoxoknál a húsvéti, a zsidó hagyományban pedig a jomkippur.
Többféle böjt létezik. A teljes böjt esetén csak vizet és teát ihatunk.
Léböjtkúrában naponta ötször frissen préselt gyümölcs vagy zöldséglevet iszunk, és sok-sok vizet.
Tarthatunk kásakúrát is. Ilyenkor zabból, rizsből, lenmagból folyékony állagú kását főzünk, természetesen só és cukor nélkül. Kis adagokban és melegen együk a kását, ha pedig egy kicsit barátságosabbá szeretnénk tenni az étkezést, szórjunk rá egy kevés fahéjat vagy keverjünk hozzá kiskanál mézet!
Gyógyböjt során teát és vizet iszunk a nap folyamán, valamint két alkalommal főtt zöldség levét vagy nyersen préselt gyümölcs- és zöldséglevet. Elsősorban az anyagcserezavarokon segít.
Terhes nők és kismamák ne koplaljanak, mert azonnal megszakítja a tejkiválasztást, de a nagyon idősek és a szívbetegségben szenvedők sem. Nem javasolják a szakemberek a böjtöt a rákos és az AIDS-es betegeknek sem, mivel nem rendelkeznek megfelelő életenergiával.