Szuper kollagéntől szépülhetünk
2011. 09. 10.
Jelentős előrelépést jelent a kozmetikai és helyreállító orvoslásban amerikai kutatók új módszere, mellyel minden eddiginél "természetesebb" szintetikus kollagént állítanak elő.

Végső termékünk jobban hasonlít a természetes kollagénhoz, mint bármi, amit korábban készítettek, és módszerünk is feltűnően hasonlít a természetben lejátszódó folyamathoz" - magyarázta Jeffrey Hartgerink, a Nature Chemistry című szakfolyóiratban ismertetett kutatás vezetője.
A kollagén az emberi szervezetben legnagyobb mennyiségben előforduló fehérje, számos szövet fő alkotója a bőrtől az ínakon és porcokon át az erekig.
A helyreállító orvoslás vagy szövetmérnökség gyorsan fejlődő tudományágában a biokémikusok gyakran alkalmazzák az őssejtek és kollagénszerű anyagok kombinációját, hogy olyan, laboratóriumban növesztett szöveteket hozzanak létre, amelyeket az immunológiai kilökődés veszélye nélkül ültethetnek be páciensekbe.
A helyreállító és kozmetikai sebészet ma leggyakrabban állati eredetű kollagént használ, amelynek azonban immunológiai kockázata van. Ilyen kollagént alkalmaznak sok kozmetikumban is.
Testbéli bősége ellenére a kollagén dekódolása és mesterséges létrehozása nem volt egyszerű. Ennek egyik oka megjelenési formáinak összetettsége. A kollagén lehet például szálszerű, kötélhez hasonló, ebből a kötélből létrejöhet háló, sőt a kollagénszálak három dimenziós szerkezeteket is alkothatnak. Utóbbiakat hidrogéleknek nevezzük, mert képesek megkötni a vizet.
Egy kollagénszál több millió peptidből - néhány aminosavat tartalmazó molekulából - épül fel, ezt másolja le Hartgerink új módszere is. A kutatók kísérletei azt mutatták, hogy az enzim, amelyet szervezetünk használ a természetes kollagén lebontására, az új anyagot is hasonló idő alatt bontja le.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!