Mutasd a hormonszinted, megmondom, mit dolgozol
2011. 09. 07.
A nemi hormonok erősen befolyásolják az emberek érdeklődési körét és ezáltal jelentős szerepet játszanak a pályaválasztásban is - állítják a szakemberek.

"Az eredményeink szerint a hormonok jelentősen befolyásolják, hogy az emberek inkább tárgyakhoz, vagy emberekhez kapcsolódó foglalkozást választanak-e maguknak" – mondta Adriene M. Beltz, az egyetem végzős pszichológiahallgatója, aki Sheri A. Berenbaum pszichológia- és gyermekgyógyász-professzorral dolgozott együtt a tanulmány elkészítésén.
A kutatók olyan fiatal felnőtt és kamasz testvérpárokat vontak be a tanulmányukba, akik egyikénél veleszületett mellékvese-hyperplasiát (VMH) diagnosztizáltak, a másiknál azonban nem. Ez az állapot akkor alakul ki, ha az ember az anyaméhben a normálisnál nagyobb mennyiségű androgén férfi nemi hormonnak van kitéve. A VMH-tól szenvedő nők genetikailag és viselkedésük tekintetében is nők, ám az érdeklődési körük sokkal inkább a hagyományosan férfiasnak ítélt dolgokra terjed ki.
A Hormones and Behavior című folyóiratban megjelent tanulmány eredményei szerint a VMH-val rendelkező nők az egészséges társaikhoz képest sokkal inkább a tárgyakhoz, és nem az emberekhez kapcsolódó foglalkozások iránt érdeklődtek. Ez a tendencia pedig annál erősebb volt, minél nagyobb mennyiségű androgén hormonnak volt kitéve a nő az anyaméhben.
"Ezek az érdeklődési körök már egészen korán kifejlődnek" – idézte a szakembereket a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportál. A VMH-val nem rendelkező nők a férfiakhoz képest kisebb érdeklődést mutattak a tárgyakhoz kapcsolódó, és nagyobbat az emberekkel való interakciót igénylő szociális, vagy tanári munkák iránt. A VMH-val rendelkező, illetve nem rendelkező férfiak körében nem mutattak ki jelentős eltérést a szakemberek.
A résztvevőknek egy 64 foglakozást felvonultató listát kellett sorrendbe állítaniuk aszerint, hogy szívesen, vagy nem szívesen végeznék az adott munkát, illetve közömbösen viszonyulnak-e hozzá. A foglalkozásokat hat kategóriára osztották: tárgyközpontú realista és kutató (mezőgazdász, kutató), emberközpontú szociális és művészi (tanár, művész), a kettő között elhelyezkedő vállalkozó (szállodamenedzser, ingatlanügynök), és a hagyományos szakmák.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!