A nassolás nem oldja meg a problémákat
2008. 07. 24.
A stressz rendszerint megváltoztatja étkezési szokásainkat. A ránk nehezedő nyomás hatására választunk rendszerint egészséges ételek helyett magas zsír-, és cukortartalmú nassokat. Mindemellett a főétkezések mennyiségét –ezzel együtt a zöldségbevitelt- is csökkentjük, a hiányzó kalóriákat pedig szintén magas zsír-, és cukortartalmú falatokkal pótoljuk.
A vizsgálatban 422 egyén étkezési szokásait követték nyomon. A résztvevők egy, vagy több apróbb stresszhelyzet hatására a főétkezések közti nassolás mennyiségének növekedéséről, a főétkezések mennyiségének, s a zöldségfogyasztás csökkenéséről számoltak be. A stresszhelyzetek apróbb munkahelyi, vagy egyéb, munkával nem kapcsolatos eseményeket jelentenek úgy, mint összetűzés egy kollégával, egy kulcs elvesztése, határidő elmulasztása, prezentáció előadása. A tanulmány szintén kimutatta, hogy a mentális stressz inkább hajlamosít a nassolásra, mint a fizikai.
A stressz hatására fokozott nassolást kezdő egyének, vagyis az „emocionális táplálkozók” jellegzetesen sebezhetőbbek társaiknál, s a táplálékot, mint az öntudatuktól való menekülési lehetőséget kezelik. Vagyis idegesség, vagy valamely önmaguk ellen irányuló negatív érzelem jelentkezése esetén figyelmüket inkább az étkezésekre irányítják. Az egészségtelen szokások felvételére is a nők hajlamosak inkább. Ezek közül a korábban már említett magas zsír-, és cukortartalmú ételek mellett a dohányzás, s a koffein fogyasztás a jellemző.
Nassolás helyett fogyasszunk inkább folsavban, s B vitaminban gazdag táplálékokat: spárgát, marhahúsból készült ételeket, melyek segítenek hangulatunk stabilizálásában. A tej szintén gazdag B2 és B12 vitaminokban, illetve antioxidánsokban. A túró fehérjében és kalciumban gazdag táplálékforrás. Magas proteintartalmánál fogva a hosszú időre telítettség érzetet okoz, s így elkerülhetjük a nassolást.
A narancs és fekete áfonya magas C-vitamin tartalmánál, a mandula pedig magas E-vitamin tartalmánál fogva, antioxidánsként nyújt védelmet a stressz hatására szervezetünkben szétáradó káros szabadgyökök ellen. A tonhal fogyasztása magas B6 és B12 vitamin tartalmánál fogva ajánlott a stressz leküzdésére. A számtalan fontos vitaminnal dúsított gabonapelyhek is segíthetnek a stressz csökkentésében. Burgonya fogyasztásával újra feltölthetjük szervezetünket szerotoninnal, mely jó kedvünkért felelős kémiai anyag.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!