Spórolj fogyókúrával!
2011. 06. 06.
Nem először hangzik már el, hogy a prevenció jóval olcsóbb, mint a gyógyítás. A nők betegségeinek megelőzése pedig az egész család, és közvetve a társadalom érdeke is, hiszen ők azok, akik kezükben tartják, menedzselik az környezetük jól létét. A „megtérülő befektetésről” dr. Babai László, az Oxygen Medical életmód orvosa beszélt
Nyilvánvaló, hogy egy rendszeresen mozgó, kiegyensúlyozottan táplálkozó, a stresszt okosan levezető nő sokkal nagyobb feladatokat tud vállalni a munkájában és a családjában, mint az, akinek krónikus és akut betegségeivel kell foglalkoznia – mondja dr. Babai László. – Éppen ezért a rendszeres szűrések (nőgyógyászati, fogászati, ortopédiai, belgyógyászati) mellett a helyes életmód kialakítása lenne a legfontosabb feladat. Erre ma már személyre szabott felmérésekkel és tanácsadással lehetőség is nyílik, de most elsősorban a szemléletváltás a nagy feladat: a nőknek sokkal tudatosabban kell óvniuk az egészségüket, a kondíciójukat, hiszen rájuk alapul a család, és közvetve a társadalom jól léte.
Mikro- és makroszinten is mérhető a betegségkezelés, illetve az egészségmegőrzés kiadásai közti különbség. Előbbiről a betegek keresetkiesése miatt a családok is be tudnának számolni, utóbbiról pedig komoly statisztikák készülnek. Ha csak azt a tanulmányt nézzük, amely szerint a hátránnyal (betegséggel, elhízással, stb.) élők a 21–65 éves népesség 6–9%-át tették ki 1996 és 2004 között az Amerikai Egyesült Államokban, s az összes egészségi kiadásuk személyenként 10508 dollár, míg az egészségeseké 2256 – már látványos a különbség. Colditz és munkatársai a korábbi ismeretek alapján azzal számoltak, hogy a szabadidős fizikai aktivitás hiánya 24 milliárd dollár (1998-as értékben) direkt veszteséggel jár, ami az egészségügyi kiadások 2,4%-a. A 30 feletti BMI 70 milliárd dollár direkt költséget okoz, a fizikai inaktivitástól függetlenül is. Egy kínai elemzés a túlsúly és következményei miatt 2000-ben a nemzeti jövedelem 3,6%-ának, 2025-re a 8,7%-ának elvesztését jelzi. Nyilvánvaló tehát, hogy közös érdekünk az egészségesebb életmód előmozdítása!

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
- Öt tünet, mely nőgyógyászati daganatot is jelezhet
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!