A gyors pénzügyi döntések helye
2011. 05. 16.
Svéd kutatók által végzett MRI-vizsgálatok kimutatták, hogy a gyors pénzügyi döntésekért felelős központ valójában az amygdalában található, amely többek között a düh és a félelem szabályozásáért felelős, evolúciósan ősi agyterület
A Karolinska Intézet és a Stockholmi Közgazdasági Egyetem kutatói egy kétszereplős pénzelosztós játékban tették próbára 35 kísérleti személy igazságérzetét, miközben agyi aktivitásukat funkcionális mágneses rezonanciavizsgálattal monitorozták – tette közzé az Origo.
Az úgynevezett "ultimátum-játék" lényege, hogy az egyik játékos ajánlatot tesz a másiknak egy fix pénzösszeg elosztására. Ha a másik elfogadja az ajánlatot, mindketten megkapják a megállapodás szerinti összeget, ha visszautasítja, akkor egyikük sem kap semmit. A játék természetesen akkor válik érdekessé, ha az ajánlat nem fele-fele arányban történő osztozkodást jelent. A kutatók azt találták, hogy ha az ajánlattevő az összeg nagyobb részét akarta megtartani, a másik fél az esetek körülbelül felében nem fogadta el az igazságtalan ajánlatot – annak ellenére, hogy így ő sem kapott semmit. Ez egybevág számos korábbi vizsgálat eredményével, amelyek azt mutatták, hogy az inkorrekt, illetve a csoport érdekeit sértő viselkedésre az emberek általában azonnali agresszióval, a büntetés valamilyen formájával reagálnak. Korábbi kutatások arra utaltak, hogy a fentihez hasonló helyzetek elemzéséért, a pénzügyi döntésekért két agyterület, az úgynevezett prefrontális kéreg és az inzula felelős.
A svéd kutatók által végzett MRI-vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a gyors pénzügyi döntésekért felelős központ valójában az amygdalában található, amely többek között a düh és a félelelem szabályozásáért felelős, evolúciósan ősi agyterület. A kísérleti személyekben az igazságtalanság megtorlására való késztetés egyértelműen összefüggött az amygdala aktivitásával. Ezt az eredményt a kutatók egy újabb kísérlettel erősítették meg: a kísérleti személyek egyik csoportjának egy olyan szorongásoldó szert, oxazepamot adtak, amely csökkentette az amygdala aktivitását. Azok, akik kaptak ilyen gyógyszert, hajlamosabbak voltak elfogadni az igazságtalan ajánlatokat, mint a másik, placebót kapott csoport tagjai, annak dacára, hogy tisztában voltak az ajánlat igazságtalan mivoltával. Különbséget találtak a nemek között is: a férfiakban magasabb volt az amygdala aktivitási szintje és hajlamosabbak voltak a nem fair ajánlatok visszautasítására, mint a nők. A nemek közti különbség azonban csak a kontroll csoportban volt megfigyelhető, az oxazepamot szedő csoportban nem. A kutatók szerint kutatásuk nemcsak azért érdekes, mert ellentmond a pénzügyi döntések agyi székhelyére vonatkozó korábbi elméleteknek, hanem fontos etikai vonatkozásai is vannak, hiszen jól mutatja, hogy egyes gyógyszerek jelentősen befolyásolhatják mindennapi döntéseinket.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2011/05/igazsagerzet-resize.jpg)

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!