Egyre forróbb nyarak elé nézünk

Szerző: Szimpatika
Európában a következő négy évtizedben a jelenlegi öt-tízszeresére nő a valószínűsége a tavalyi oroszországihoz hasonló, úgynevezett óriás hőhullámok kialakulásának – mutatták ki kutatók. A Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint ugyanakkor a Nyugat-Oroszországot és Kelet-Európa más részeit sújtó 2010-es hőhullám olyan szélsőséges mértékű volt, hogy a romló kilátások ellenére is nagyon valószínűtlen 2050 előtti megismétlődése.
A Lisszaboni Egyetem professzora, David Barriopedro által vezetett, portugál, svájci, német és spanyol kutatókból álló szerzőgárda előzetes becsléseket idézett a tavalyi kelet-európai hőség hatásairól.

Ezek szerint egyedül Oroszországban több mint 55 ezer haláleset, kiterjedt erdőtüzek, éves szinten mintegy 25 százalékos terméskiesés, valamint a GDP egy százalékát elérő gazdasági károk köthetők a természeti katasztrófához. A szélsőséges meleg hatásai Finnországban, Ukrajnában és Fehéroroszországban is jelentősek voltak. A kutatók összehasonlították a tavalyi hőhullámot az 1871 óta bekövetkezett hasonló hőségek időbeli hosszával, területi kiterjedésével és intenzitásával, és többek között kimutatták, hogy a 2010-es hullám súlyosabb volt a 2003-asnál. Becsléseik szerint továbbá az elmúlt 510 év két legmelegebb nyara is a múlt évtizedre esett.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!