Nem a boldogság a hosszú élet titka. Hanem?
2011. 03. 25.
Nem mindenképp él tovább az, aki örökké vidám és optimista, és keveset gürcöl – hosszú élettel inkább az számolhat, aki óvatos, keményfejű, továbbá szívesen és sokat dolgozik. Többek közt e meglepő eredménnyel szolgált egy egyedülálló hosszútávú amerikai tanulmány, amely a személyiség élettartamra gyakorolt hatását vizsgálta.
Kiderült pédául, hogy a házas férfiak nagy valószínűséggel megérték 70. születésnapjukat, ám az elváltaknak már csak a harmada. Azt is megtudták a kutatók, hogy a folyamatosan dolgozó férfiak és nők tovább éltek, mint azok, akik lazábban álltak hozzá az élet e területéhez. És ami a legfurcsább: nem a legboldogabb emberek élnek a legtovább.
Howard Friedman, a riverside-i Kaliforniai Egyetem pszichológusa és kollégája, Leslie Martin húsz éven át elemezték 1500 ember személyiségjegyeit és sorsát. A kutatók eredményeikről most könyvet jelentettek meg. Friedman 1956-ban elhunyt kollégája, Lewis Terman kezdett el tanulmányozni 1921-ben egy csoport kivételesen tehetséges, akkor tíz év körüli gyereket. Az ő életútjukat és haláluk körülményeit tanulmányozták a kutatók több mint száz hallgató és doktorandusz segítségével – tudósít a Kaliforniai Egyetem közleménye alapján a Die Welt című német lap internetes kiadása. Fáradozásaik jutalmául seregnyi egyértelmű és nem várt választ kaptak. Kiderült például, hogy bár a házasélet a férfiak egészsége szempontjából jótékony hatással bír, nők esetében nincs különösebb jelentősége. A házas férfiak nagy valószínűséggel megérték 70. születésnapjukat, ám az elváltaknak már csak a harmada. Az elvált nők ugyanakkor hasonló kort értek el, mint házasságban élő társaik.
Hasznunkra válhat egy színvonalas munkahely is. A folyamatosan dolgozó férfiak és nők tovább éltek, mint azok, akik lazábban álltak hozzá az élet e területéhez.
A talán legmeglepőbb eredmény az volt, hogy a boldogság és az egészség nem úgy függ össze, mint a kutatók elvárták volna. Ugyanis az 1911 körül született lányok és fiúk közül nem a legvidámabbak és a legboldogabbak éltek legtovább. Leginkább a legóvatosabb, legakaratosabb egyének maradtak sokáig egészségesek, és értek el magasabb kort – mondta Howard Friedman. A léhűtők és az optimisták azonban hajlamosabbak voltak kockázatos döntések meghozatalára, és kevésbé törődtek egészségükkel és biztonságukkal – ami végül megrövidítette életüket.
A kaliforniai Longevity Project eredményeit összegezve tehát a boldogság nem elég az egészséghez, ugyanakkor boldogság és egészség lehet az eredménye egy körültekintő, termékeny és fenntartható életmódnak.

A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!