Szimpatika – Kiégett életek

Érezte már, hogy munkába menet nem tud másra gondolni, csak arra, hogy bár már visszafele tarthatna a pihe-puha ágya felé? Ha Ön pedagógus, érezte már, hogy munkája közben leginkább a diákok zavarják? Vagy ápolóként, orvosként indulatba jön, ha beteget lát?

Volt már úgy, hogy elhatalmasodott Önben az érzés: a munkahelyén egyedül maradt, kisebbségben van? Ha ezekre a kérdésekre a válasz igen, lehetséges, hogy a kiégés, szakmai nyelven a burnout problémájával él együtt.

A burnout eredetileg műszaki fogalom: a korábban jól működő energiaforrás gyengülését, majd lemerülését jelenti. 1974-ben egy német származású amerikai pszichoanalitikus, Herbert Freudenberger és munkatársai írták le először a burnout, magyarul a kiégés fogalmát.

A betegséget egyébként sztárok tették híressé-hírhedtté: az énekes Ricky Martin és Mariah Carey egyaránt évekig szenvedett benne. „Burnout (kiégés) szindróma: krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek”, szól a szakmai meghatározás.

Minden mindegy

A kiégés egy tónustalan, fásult lelkiállapot, amelyhez fáradtság, motiválatlanság társul, és egyfajta reménytelenség és jövőkép nélküliség. A fontos célok az életünkből eltűnnek, a hétköznapok gondjai pedig nyomasztókká válnak a magánéletben éppúgy, mint a munkában. Szorongás, depresszió, máskor fóbiák vagy hipochondriás tünetek egyaránt jelentkezhetnek. A szervezetünk étvágytalansággal, krónikus fáradtsággal, vagy épp álmatlansággal jelzi, hogy az életünk nincs rendben.

Hiba lenne azt gondolni, hogy a kiégés egyik percről a másikra következik be. Éveket, akár tíz évet átívelő folyamat következményeként keseríti meg életünket, míg a szindróma egyes fázisait bejárjuk, és eljutunk a teljes kiégésig.

A burnout kialakulásának számos oka van, ezek azonban egy dologban mindenképpen közösek: az egyén és a környezet viszonya minél meghatározóbb, teljesítményhez, visszacsatoláshoz kötött, annál erőteljesebben mutatkozik esély a kialakulásra. Ha például a cégnél a munkáltató hibásan méri a teljesítményünket, vagy nem kapunk megfelelő visszajelzést, az mind lehet indítóeleme a szindróma kialakulásának. De ha kapunk is értékelést, ám a bennünk lévő jót soha nem erősítik meg, ráadásul növelik a teljesítménykényszert és a felelősséget egyszerre, az mind-mind stresszhelyzethez vezet.

A stressz következtében egy idő után megjelenik az alacsony morálszint, és vannak esetek, amikor elindul a mértéktelen munkahelyi hiányzás. A hiányzások utáni visszatéréstől már előre félünk, ezért felerősödnek bennünk a kezdeti pszichoszomatikus tünetek: fájlaljuk a fejünket, szédülés, hányinger környékez. Aztán ezek a tünetek reálissá válnak, és jön a leszázalékolás. Mindezek közben megromolhat a párkapcsolatunk, mivel egyenlőtlenné válnak a teherviselések és a „nem teljesítek” érzés egy alávetett szerepbe helyez bennünket. Egyre inkább elhatalmasodik bennünk az érzés, amit a munkahelyen már megéltünk, hogy „mások gonoszok és én jó vagyok” – végül ez áttevődik a közvetlen környezetünkre, a családunkra is.

Ez pedig ha állandósul, a szervezet végérvényesen elfárad, és kiégéssel reagál. Így kerülhet rá sor, hogy testileg és lelkileg fokozatosan elhasználjuk tartalékainkat, és ennek végállomásánál vár ránk a burnout.

Fázisok

A kiégéshez különböző fázisokon keresztül jutunk el. Az első szakasz a lelkesedésé: ilyenkor örömteli alkotómunkát végzünk, folyamatos tenni akarás jellemez minket a hozzá kapcsolódó magas érzelmi feszültséggel. Az ezt követő lanyhuló szakaszban már stagnálás következik: a munkavégzés rutinszerűvé válik, a lelkesedés lanyhul, hogy aztán a következő periódusban már a frusztrációé legyen a főszerep: az ember kimerült és ingerlékeny. Ez az állapot a negyedik stádiumban apátiává fajul fáradtsággal, közönnyel és fásultsággal. A következő szint a depresszió szintje: az ember elveszti motivációit, betegnek érzi magát és könnyebben betegszik meg ténylegesen is, valós eredményeket már nem képes elérni. A végső stádium a kiégettségé, az önpusztításé, a munkaképtelenségé.

Ha a leírtak alapján az a benyomása támadt, hogy Önt is érinti ez a probléma, akkor ne hagyja magát, tegyen ellene. Azonban semmiképp sem szerencsés, ha a gyógyulásba ugyanolyan vehemenciával veti bele magát, mint korábban a munkába. Inkább fogja fel játékként, és igyekezzen élvezni azt! Ha úgy érzi, képtelen boldogulni az egyes feladatokkal, kérjen segítséget pszichológustól vagy egy szupervízortól!

Ne feledje: a kiégés gyógyítható, de megelőzni jóval egyszerűbb!