A Holt-tenger már a fürdőkádban

2011. 02. 03.
Szerző: Szimpatika
A Holt-tenger vize és iszapja magnéziumban és kálciumban, valamint nyomelemekben gazdag, melyek kitűnő hatással vannak a bőrre, az ízületekre és a csontrendszerre.
A Holt-tenger vizében megmártózni különleges élményt jelent. A víz sótartalma ugyanis 33%-os, azaz tízszer olyan sós, mint más tengerek. A magas sótartalom nagyobb sűrűséget eredményez, ezért bár nehezebb benne mozogni, még az úszni nem tudók sem süllyednek el benne. A sok só miatt negyed óránál többet nem ajánlatos benne fürdeni, de az a néhány perc csodát tesz bőrünkkel: kisimul, és érezhetően teltebbé válik. Megpróbálták analizálni a só összetételét, és előállítani mesterséges módon, de nem sikerült hasonló hatású készítményt létrehozni, mint maga a holt-tengeri fürdés. Sajnos odajutni viszont elég nehézkes. Így aztán egyszerűbb megoldás született: nem kell elutazni a messzi tengerhez, inkább elhozzák nekünk a tengert. Azaz, olyan kozmetikumokat fejlesztettek ki, melyek a Holt-tenger vizéből, sójából, iszapjából készülnek, így otthon is megmártózhatunk a Holt-tengeréhez hasonló vízben. A 33-34 fokos vízben mintegy fél kilogrammnyi sókoncentrátumot kell önteni, melyet oxigénnel átfújnak és már kezdődhet is a kellemes fürdőzés. Ez a só számos hatással bír a bőrre. a szervezetre. Felszívódva stimulálja az immunrendszert, ennek következtében méregtelenítő, gyulladáscsökkentő hatása van. Ennek egyik oka az ún. ozmózis. Ez azt jelenti, hogy a vízmolekulák áthatolnak a bőr hámsejtjeinek féligáteresztő hártyáján és megpróbálják kiegyenlíteni a tengervíz nagy sótartalma miatti magas nyomást. Azaz mozgásra ösztönzik a bőr sejtjeit és egyrészt fokozzák a bőr nedvességmegtartó képességét, másrészt a mozgás hatására a gyulladáskeltő anyagok távoznak a bőrön keresztül.

A Holt-tenger vize kitűnően alkalmas bőrbetegségek kezelésére. A lakosság 2-3 %-át érintő psoriasisban, azaz pikkelysömörben szenvedő betegek 85-90%-ánál már 2-3 hét alatt letisztul a bőr, de az itthoni kezelésekkel is igen rövid időn belül enyhülnek a tünetek. A tapasztalat azt mutatja, hogy 10-15 kezeléssel nagyon jó eredményt lehet elérni a krónikus mozgásszervi betegeknél és a psoriásisos megbetegedéseknél. A pikkelysömör olyan bőrbetegség, mely az immunrendszer legyengülése miatt alakul ki, és a bőrtünetek mellett az ízületeket is megtámadja, így mozgásszervi problémákat is okozhat.

De a bőr karbantartására nem csupán sófürdőt lehet igénybe venni: a mindennapos bőrápolás is végezhető Holt-tengerből származó anyagokkal. Ezek az anyagok gyógykozmetikumoknak minősülnek, hiszen a gyulladt, pattanásos, ekcémás bőrt úgy kezelik, hogy a test természetes anyagcseréjét támogatják.

Nem kívülről próbálja meg az anyagokat bejuttatni, hanem a bőr saját hidratáló képességét kezdi fokozni, ezáltal normalizálja a bőrképet. A gyógykészítmények nagyon magas ásványianyag-tartalmúak, ezért nem kell megijedni, amikor a bőr bepirosodik az iszappakolások, krémek hatására. Ez természetes, és azt jelzi, hogy a bőr tisztulása megindult. Ha tehát szeretnénk egy kicsit a Holt-tenger partján érezni magunkat, akkor nem kell mást tenni, mint sófürdőt venni, majd néhány órát napozni: meglátják, bőrük meghálálja a gondoskodást.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!